TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„A Biblia az emberiség legátfogóbb és leginkább tanulságos történelme. Egyenesen az örök igazság kútforrásából fakadt, és korszakokon át isteni kéz őrizte tisztaságát… Csak ebben található meg az emberiség történelme minden emberi előítélettől vagy elbizakodottságtól mentesen” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt., 25. o.).

„[Isten] megmutatta nekem, hogy a bibliai történelem nélkül semmit nem igazolhat a geológia. A földben talált leletek valóban bizonyítják, hogy a dolgok állapota több szempontból is eltér a mostanitól. Azonban csak a Biblia történelmének fényében vélekedhetünk arról, hogy ezek mikor léteztek és milyen hosszú ideig voltak a földben. Talán ártatlannak tűnik, ha képzeletben túllépünk a bibliai történelmen, amennyiben a feltételezéseink nem mondanak kifejezetten ellent a Szentírás tényeinek. Ám amikor a teremtéstörténet kapcsán az ember eltávolodik Isten Igéjétől, és az Úr teremtői munkájáról a természeti törvények alapján akar beszámolni, a bizonytalanság végtelen óceánjára sodródik. Isten soha nem jelentette ki a halandóknak, hogy pontosan miként vitte végbe a teremtés munkáját hat valóságos nap alatt. Teremtői munkája éppen annyira felmérhetetlen, mint a létezése” (Ellen G. White: Spiritual Gifts. 3. köt., 93. o.).

BESZÉLJÜK MEG!

1) Amikor vitatottak és ellentmondásosak a mai dolgok tudományos magyarázatai, még ami kezelhető, hallható, látható, ellenőrizhető és újraellenőrizhető is, akkor vajon miért fogadják el sokan kérdés nélkül a tudomány minden olyan kijelentését, amelyek a feltételezések szerint évmilliókkal vagy akár évmilliárdokkal ezelőtt történtekre vonatkoznak?

2) A modern tudomány abból indul ki (ami felszínesen nézve érthető), hogy természeti jelenségek nem magyarázhatók természetfölötti eszközökkel. Azaz nem indokolhatjuk például az éhínség jelenségét azzal, hogy boszorkány átkozott meg egy vidéket. Azonban ennek a megközelítésnek milyen korlátai vannak Mózes első könyvének teremtéstörténete esetében? Vagyis Mózes első könyve szerint a teremtés kimondottan természetfölötti esemény volt. Miért lesz minden egyéb elképzelés szükségképpen téves, ha automatikusan kizárjuk azt, hogy a teremtés Isten természetfölötti tette?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 2. negyedév

Hogyan értelmezzük a szentírást?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: