Olvassuk el Jn 9:39-41 és 12:42-43 igeszakaszait! Mi gátolta az itt említett embereket abban, hogy elfogadják a bibliai üzenet igazságát? Milyen figyelmeztetést vonhatunk le magunknak ezekből a történetekből?

Könnyű megvetően gondolni azokra a vallási vezetőkre, akik a meggyőző bizonyítékok ellenére is elutasították Jézust. Pedig inkább vigyáznunk kell, nehogy mi is hasonlóan viszonyuljunk Isten Igéjéhez!

Nem kérdés, hogy a bűn gyökeresen megváltoztatta, megrepesztette és megtörte az Istennel való kapcsolatunkat, érinti teljes emberi valónkat. A Szentírás értelmezésének képességére is hatott a bűn. Nem csupán arról van szó, hogy az ember gondolati folyamatait könnyen befolyásolhatják bűnös hatások, hanem az elménket és a gondolatainkat is megrontotta a bűn, aminek következtében nem vagyunk feltétlenül nyitottak Isten igazságai előtt. A romlásnak a következő jellemvonásait fedezhetjük fel a gondolkodásunkban: büszkeség, önámítás, kétely, távolságtartás és engedetlenség.

A büszke ember Isten és Igéje fölé próbálja emelni önmagát. Ennek hatására az Ige értelmezője túlhangsúlyozhatja az emberi logikát, mintha az lenne az igazság – még a Biblia igazságának is – a döntőbírája. Ez a magatartás kisebbíti a Szentírás isteni tekintélyét. Egyesek hajlamosak csak azokra a gondolatokra hallgatni, amelyek vonzók számukra, még akkor is, ha ellentétben állnak Isten kinyilatkoztatott akaratával. Isten figyelmeztetett az önámítás veszélyére (Jel 3:17). A bűn erősíti a kételyt, hogy elbizonytalanodjunk, ne higgyünk Isten Igéjében. Amikor valaki kétellyel kezd hozzá a bibliai szöveg értelmezéséhez, nem fog bizonyosságra jutni. Ellenkezőleg! A kétkedő hamarosan olyan pozícióba emeli önmagát, amelyben úgy véli, ő mondhatja meg, hogy valami elfogadható-e vagy sem a Bibliából. Igen veszélyes ilyen talajon állni! Ezzel szemben hittel és engedelmességgel kell közelíteni a Bibliához, nem pedig kritizáló lelkülettel vagy kétellyel. A büszkeség, az önámítás és a kétely Istentől és a Bibliától való elhatárolódáshoz vezet, és ez egészen bizonyosan engedetlenségre visz, ami nem más, mint az, hogy az ember elutasítja Isten kinyilatkoztatott akaratának követését.

Kaptuk már magunkat azon, hogy vitáztunk a Bibliából olvasottakból fakadó meggyőződéssel, ami egyértelműen egy bizonyos irányba mutatott, mi mégis más irányba szerettünk volna menni? Mi történt akkor, és mit tanultunk abból az esetből?