A BIBLIA

A Szentlélek, aki kijelentette és ihlette a Biblia tartalmát az emberi eszközök által, soha nem fog bennünket Isten Szavával ellentétesen vezetni vagy elfordítani attól. A hetednapi adventisták számára a Bibliának nagyobb a tekintélye, mint az emberi hagyománynak, a tapasztalatnak, a logikának vagy a kultúrának. Egyedül a Biblia az a zsinórmérték, amihez minden mást mérni kell.

Olvassuk el Jn 5:46-47 és 7:38 verseit! Mit tartott Jézus a leghitelesebb forrásának a lelki kérdések megértése terén? Hogyan igazolja a Biblia, hogy valóban Jézus a Messiás?

Némelyek állítják, hogy különleges „kijelentéseket” és utasításokat kaptak a Szentlélektől, pedig azok ellentétesek a Biblia tiszta üzenetével. Szerintük a Szentléleknek nagyobb a tekintélye Isten Szaváénál. Veszélyes területen jár, aki semmisnek tekinti Isten írott, ihletett Igéjét, világos üzenete ellen szól és nem követi a Szentlélek vezetését! A Biblia az egyetlen lelki oltalmazónk, az egyetlen megbízható zsinórmérték a hit minden dolgában és gyakorlatában.

„A Szentlélek a Szentírás útján szól az elménkhez, és az igazság bélyegét nyomja rá a szívünkre. Így tárja fel a tévedésünket és űzi ki azt a lelkünkből. Krisztus az igazság Lelkével, aki Isten szava által munkálkodik, von bennünket, az Ő választott népét oltalma alá” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 577. o.).

A Szentlélek soha nem veszi át Isten Igéjének a helyét. Inkább összhangban működik a Bibliával, és ezáltal Krisztushoz vonz minket, így teszi a Bibliát a hiteles biblikus kereszténység egyedüli zsinórmértékévé. A Biblia tantétele megalapozott (lásd 1Tim 4:6), és mint Isten Szava, megbízható és teljes elfogadást érdemel. Nem a mi feladatunk ítéletet mondani a Szentírás fölött. Inkább Isten Igéjének van joga és tekintélye arra, hogy megítéljen bennünket és a gondolkodásunkat. Végül is Isten írott Igéjéről van szó!

Lelki kérdésekben miért megbízhatóbb vezérfonal a Biblia a saját szubjektív benyomásainknál? Milyen következményekkel jár, ha nem fogadjuk el a Bibliát mint olyan zsinórmértéket, amelyhez mérnünk kell minden tanítást, sőt még a lelki tapasztalatainkat is? Miért vezetne káoszhoz és tévedéshez az, ha lelki kérdésekben az egyéni kinyilatkoztatás lenne a perdöntő?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 2. negyedév

Hogyan értelmezzük a szentírást?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: