A BEPECSÉTELT KÖNYV

Olvassuk el Dán 12:4 és Jn 14:29 verseit! Dániel próféta könyvét miért kellett bepecsételni a vég idejéig?

A könyv utolsó nagy szakaszának lezárásánál (Dán 10:1–12:4) a próféta azt a parancsot kapja, hogy pecsételje be a könyvet a vég idejéig. Az angyal egy lélegzetvétellel azt is megjövendöli, hogy „tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás” (Dán 12:4), vagy „sokan sokfelé járnak majd, hogy növekedjen a tudás” (ÚRK). Bár Dániel próféta könyvének néhány kutatója a tudományos fejlődésre vonatkozó próféciaként értette ezt a szakaszt, amire az új fordításban „sokan sokfelé járnak” kifejezés utal, és ez szintén benne lehet a jelentésben, a szövegkörnyezet mégis arra enged inkább következtetni, hogy itt Dániel próféta könyvének a kutatásáról van szó. A múltba visszatekintve valóban azt figyelhetjük meg, hogy a könyvet évszázadokon át rejtélyes, érthetetlen irodalmi műnek tekintették. Egyes helyeken talán ismerték és tanulmányozták, de néhány fő tanítása és próféciája rejtve maradt. Például, távolról sem értették a mennyei szentély megtisztítására, az ítéletre, a kis szarv kilétére és tevékenységére vonatkozó prófétai üzeneteket, ahogyan az azokra vonatkozó időkeretet sem. Viszont a protestáns reformációtól kezdve egyre többen és többen tanulmányozták Dániel próféta könyvét, de csak az utolsó időben nyílt meg végül a könyv és tárult ki teljesebben a tartalma. Ahogy Ellen G. White is megjegyzi: „1798 óta nincs már pecsét Dániel próféta könyvén. A próféciaismeret növekszik, és sokan szent komolysággal hirdetik, hogy az ítélet elközelgett” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 308. o.). „A 18. század végén és a 19. század elején a világ egymástól egészen távoli részein új érdeklődés támadt Dániel próféta könyvének és A jelenések könyvének próféciái iránt. E próféciák tanulmányozása széles körben ahhoz a hithez vezetett, hogy közeledik Krisztus második eljövetele. Számos bibliamagyarázó Angliában, Joseph Wolff a Közel-Keleten, Manuel Lacunza Dél-Amerikában, William Miller pedig az Egyesült Államokban a próféciát tanulmányozók egésze seregével együtt kijelentette a Dániel próféta könyvéről folytatott tanulmányai alapján, hogy közel van a második advent. Ez a meggyőződés ma egy világszéles mozgalom hajtóerejévé vált” (The Seventh-day Adventist Bible Commentary. 4. köt., 879. o.).

Gondoljunk csak bele, milyen hatalmas kiváltság, hogy a történelemre visszatekintve ma megfigyelhetjük, hogyan teljesedtek be Dániel próféta könyvének próféciái! Hogyan támasztja alá ez a hitünket Isten minden ígérete tekintetében?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: