A PRÓFÉTA FIGYELMEZTETÉSE

Olvassuk el Dán 4:24 versét! Mit mondott Dániel a királynak a bekövetkező dolgokra való figyelmeztetésen kívül? Mit kell tennie és miért? (Lásd még Péld 14:31!)

Dániel nemcsak elmagyarázta az álom jelentését, hanem a helyzetből való kiutat is megmutatta Nabukodonozornak: „Azért, ó, király, fogadd meg a tanácsomat: Hagyj fel vétkeiddel, légy igazságos, és gonoszság helyett bánj irgalmasan a szegényekkel! Így majd boldogan élhetsz sokáig” (Dán 4:24, RÚF).

Nabukodonozor hatalmas építkezést hajtott végre Babilonban. A kertek, a csatornarendszer, a több száz templom és az egyéb építési tervek miatt az ókori világ egyik csodája lett a város. Ám a nagy pompát és szépséget a rabszolgák munkaerejének kihasználásával és a szegények elhanyagolásával érték el, legalábbis részben. A birodalom gazdagsága a király és udvara élvezetének kielégítését szolgálta. Nabukodonozor büszkesége így nem csupán akadályozta, hogy elismerje Istent, hanem emiatt a szükségben levők nehézségeit is teljesen figyelmen kívül hagyta. Isten különös figyelmet szentel a szegényeknek, így nem meglepő, hogy Dániel az összes lehetséges dolog közül a rászorulók elhanyagolásának bűnét emelte ki a király előtt.

Nincs semmi újdonság a Nabukodonozornak szóló üzenetben. Az ószövetségi próféták gyakran figyelmeztették Isten népét, hogy ne nyomják el a szegényeket. A király száműzetését kiváltó egyik legnagyobb bűne valóban az volt, hogy nem törődött a szükségben lévőkkel. Végül is, a könyörület a szegények iránt a keresztény jótékonyság egyik legmagasabb fokú megnyilvánulása, a szegények kihasználása és figyelmen kívül hagyása viszont személyesen Isten elleni támadásnak minősül. A szükségben levőkről gondoskodva elismerjük, hogy minden Istené, vagyis mi nem tulajdonosok, csupán az Ő javainak a sáfárai vagyunk.

Istent tiszteljük és elismerjük az Ő fennhatóságát, amikor a javainkkal másokat szolgálunk. Végső soron Isten uralmának kell meghatároznia az anyagi javak értékét és szerepét. Ezen a téren vallott Nabukodonozor kudarcot, és mi is ezt kockáztathatjuk, ha nem ismerjük el, hogy Isten az Úr a teljesítményeink fölött, ha nem fejezzük ezt ki a szükségben levők megsegítésével.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: