„NEM EZ-É AMA NAGY BABILON…”

Olvassuk el Dán 3:31–4:30 részét! Mi történt a királlyal, és miért?

Isten egy második álmot adott Nabukodonozornak, amit a király nem felejtett el. Ám mivel a babiloni szakértők megint kudarcot vallottak, magához hívatta Dánielt, hogy fejtse meg a látottakat. Álmában az uralkodó előtt egy nagy fa jelent meg, ami felért az égig, majd egy mennyei lény megparancsolta, hogy vágják ki. Csak a tönk és a gyökerek maradhattak a földben, az ég harmata öntözte. Nabukodonozort az álomnak az a része aggaszthatta, amikor a mennyei lény kijelentette: „Az ő emberi szíve változzék el, és baromnak szíve adassék néki, és hét idő múljék el felette” (Dán 4:13). Dániel felmérte az álom súlyát, és udvariasan azt mondta, hogy bárcsak a király ellenségeire vonatkozna. Ugyanakkor az üzenethez hűen kifejezte, hogy az valójában Nabukodonozornak szól.

A Bibliában a fák gyakran királyokat, nemzeteket és birodalmakat jelképeznek (Ezékiel 17; 31; Hóseás 14; Zak 11:1-2; Lk 23:31). Tehát a nagy fa illő szimbólum a felfuvalkodott királyra. Isten uralmat és hatalmat adott Nabukodonozornak, ő viszont makacsul nem volt hajlandó elismerni, hogy mindent tőle kapott.

Összpontosítsunk Dán 4:27 versére! Mit mondott a király, ami mutatja, hogy még akkor sem fogta fel, milyen figyelmeztetést kapott az Úrtól?

Talán azért olyan veszélyes a büszkeség, mert elfeledteti velünk, mennyire Istentől függünk mindenben. Ingoványos lelki talajon állunk, ha erről elfeledkezünk!

Mit értünk el az életben? Lehetséges úgy büszkének lenni az eredményeinkre, hogy közben nem fuvalkodunk fel? Ha igen, akkor hogyan?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: