Olvassuk el Dán 3:8-15 és Jel 13:11-18 részeit! Milyen párhuzamot látunk a Dániel idejében történtek és a jövőbeli események között?

Az arany szobor Dura mezején állt, aminek neve akkád nyelven „fallal körülvett hely” – egy roppant nagy, falakkal határolt szentély hatását keltette. Ha pedig ez még nem lenne elég, a közeli kemence egy oltárhoz hasonlított. A babiloni zene a liturgia részét képezte. Hétféle hangszert sorolnak fel, mintha ezzel is mutatták volna a dicsőítés rendjének teljességét és hatékonyságát.

Ma minden oldalról különböző hatások bombáznak, hogy új életformát vegyünk fel, fogadjunk el új ideológiákat és ne kötelezzük el magunkat Isten hatalma mellett, inkább a Babiloni Birodalom mai utódaival lépjünk szövetségre. Időnként lehengerlőnek érezzük a világ csábításait, de emlékeztessük magunkat, hogy legfőképpen a teremtő Istennek tartozunk szövetségi hűséggel!

A prófétai naptár szerint a föld történelmének utolsó napjaiban élünk. A jelenések könyve 13. fejezete kijelenti, hogy a föld lakosait felszólítják a fenevad képének imádatára, kényszerítve „mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat, hogy a jobb kezükön vagy a homlokukon egy bizonyos jelet viseljenek” (Jel 13:16, EFO).

Az emberek hat csoportjáról mondja a prófécia, hogy a fenevad képének szövetségese lesz: kicsik és nagyok, gazdagok és szegények, szabadok és szolgák. Szintén a hatos számot hangsúlyozza a fenevad száma, a hatszázhatvanhat. Ez is mutatja, hogy a Nabukodonozor által felállított állókép csak egy példája annak, amit a végidei Babilon tesz majd az utolsó időkben (lásd Dán 3:1 versét a hat és a hatvan jelképeivel kapcsolatban). Tehát jól tesszük, ha nagy figyelmet szentelünk az ebben az elbeszélésben történteknek és annak, hogy Isten a hatalmával irányítja a világ ügyeit!

Az imádat nem csak azt jelenti, hogy valami előtt leborulunk és nyilvános hűségesküt teszünk. Milyen, sokkal burkoltabb módjai is lehetnek annak, hogy az ember végül nem az Urat, hanem valami mást imád?