AZ ARANYSZOBOR

Olvassuk el Dán 3:1-7 szakaszát! Vajon mi késztethette a királyt a szobor felállítására?

Körülbelül húsz év telhetett el az álom és a szobor felállítása között. Mindenesetre úgy tűnik, a király nem tudta elfelejteni az álmot, sem azt, hogy más erők uralkodnak majd Babilon helyett. Nem elégedett meg azzal, hogy ő az arany fej, egy egész arany szoborral kívánta jelképeztetni magát. Így akarta hirdetni az alárendeltjeinek, hogy birodalma mindvégig megáll a történelem során.

Ez az öntelt hozzáállás Bábel tornyának építőit juttatja eszünkbe, akik fölfuvalkodottságukban magát Istent kísértették. Nabukodonozor itt éppen olyan arroganciáról tett bizonyságot. Sok mindent ért el Babilon uralkodójaként, és képtelen volt elfogadni a gondolatot, hogy országa idővel elmúlik. Így önfelmagasztalásában olyan szobrot készíttetett, ami a hatalmát jelezte. Ezzel akarta felmérni az alattvalói hűségét is. Bár nem egyértelmű, hogy az állókép a királyt ábrázolta vagy egy istenséget, de ne feledjük: az ókorban nem volt egészen világos a politikát és a vallást elválasztó vonal, már ha létezett egyáltalán!

Azt se felejtsük el, hogy Nabukodonozornak két alkalma is volt megismerni az igaz Istent. Az első, amikor próbára tette a fiatal hébereket és tízszer bölcsebbnek találta őket Babilon más bölcseinél. Majd miután a többi szakértő nem tudta felidézni a király álmát, Dániel megjelentette a gondolatait, az álmot, sőt még annak magyarázatát is. Végül Nabukodonozor elismerte Dániel Istenének nagy hatalmát. Ám meglepő módon a korábbi teológiai leckék nem tartották vissza attól, hogy visszatérjen a bálványimádáshoz. Miért? Minden bizonnyal a büszkesége miatt. A bűnös ember nem hajlandó elfogadni, hogy anyagi és eszmei természetű eredményei csupán hiábavalóságok és mulandóak. Időnként mi is kis „Nabukodonozorként” viselkedünk, mikor túl sok figyelmet szentelünk annak, amit elértünk, és megfeledkezünk arról, hogy mindaz mennyire jelentéktelen lehet az örökkévalóság fényében.

Mit tehetünk, nehogy – akár burkolt módon is – olyan csapdába essünk, mint Nabukodonozor?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: