DÁNIEL PRÓFÉTA KÖNYVÉNEK APOKALIPTIKUS PRÓFÉCIÁI

Dániel profetikus látomásai más természetűek, mint az Ószövetség többi prófétájának üzenetei. Dániel próféciái az apokaliptikus próféciák kategóriájába esnek, míg a legtöbb ószövetségi prófécia a klasszikus próféciák csoportjához tartozik. A bibliai próféciák helyes értelmezése szempontjából különösen fontos megérteni a prófétai műfajok közti alapvető különbséget.

Az apokaliptikus próféciáknak vannak olyan sajátos jellemzői, amelyek megkülönböztetik azokat az úgynevezett klasszikus próféciáktól:

Látomások és álmok. Az apokaliptikus próféciák esetében Isten főként álmokat és látomásokat használ, azok által közli az üzenetet a prófétával. A klasszikus próféciák esetében „az Úrnak szava” szól a prófétához, amelyben akár látomások is lehetnek. Ez a kifejezés kisebb eltérésekkel körülbelül ezerhatszázszor fordul elő a klasszikus prófétáknál.

Összetett jelképek. Míg a klasszikus próféciák esetében csak ritkábban fordul elő szimbolizmus, főként olyan jelképekkel, amelyek életszerűek, addig az apokaliptikus próféciákban Isten olyan jelképeket és képeket használ, amelyek eltérnek az emberi valóságtól, mint például „keverék állatok” vagy szárnyakkal, szarvakkal ábrázolt szörnyek.

Isteni hatalom és feltételnélküliség. Az apokaliptikus próféciák nem kötöttek feltételhez, ellentétben a klasszikus próféciákkal, amelyek beteljesülése gyakran az emberi reakciótól függ, Istennek Izraellel kötött szövetsége értelmében. Isten az apokaliptikus próféciák által Dániel napjaitól kezdve az idők végéig felvázolta világbirodalmak felemelkedését és bukását. Ez a fajta prófécia azon alapszik, hogy Isten látja előre a jövőt, Övé a legfőbb hatalom, és amit kijelent, az az emberi döntésektől függetlenül bekövetkezik.

Olvassuk el Jón 3:3-10 szakaszát! Ez klasszikus vagy apokaliptikus prófécia? Indokoljuk meg a válaszunkat! Mi a helyzet Dán 7:6 versével?

Hasznát vehetjük annak, ha ismerjük az olyan fő prófétai kategóriákat, mint a klasszikus és az apokaliptikus próféciák. Először is, ezek bemutatják, hogy Isten különféle módszerekkel közöl profetikus igazságokat (Zsid 1:1). Másodszor, ez a tudás segít jobban értékelni a Biblia szépségét és összetettségét. Harmadszor, ennek az ismeretnek a birtokában a Biblia egész bizonyságtételével összhangban magyarázhatjuk a bibliai próféciákat, helyesen értelmezve „az igazság igéjét” (2Tim 2:15, RÚF).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: