És látod? Egyszer nem lesz már tovább.

Lezárják földi napjaid sorát.

Szemed elé sötét árnyék suhan;

pár perc – és a sorompó lezuhan.

Konganak tested vészharangjai…

És most a lélek mit tud vallani?

Mi voltál, világ árva vándora?

Harcoló hős, vagy zsoldos katona?

Szél fújja szét szép, tarka jelmezed…

Mit adtál, mondd: követ, vagy kenyeret?

Életet, vagy kongó, nagyhangú szót?

Fiad kérő kezébe skorpiót?

Mit hagysz itt? Pénzt? Pert és követelést?

Vagy csak egy csíknyi zsenge, zöld vetést,

egy földbe zárt, elhalt búzamagot,

mit kalászba hívnak a holnapok?

Van kincsed, mi a tűzben el nem ég?

Megfogtad Mestered mentő kezét?

– Nézd napjaid múltba hulló sorát,

és lásd meg: egyszer nem lesz már tovább!