ALÁZATOSAN ISTEN ELŐTT

Olvassuk el 5Móz 30:1-6 verseit! Milyen ígéretet kapott itt a héber nép? Mit jelenthettek ezek a szavak és a hasonló ígéretek Ezsdrásnak, Nehémiásnak meg a társaiknak?

Ezsdrás és Nehémiás ismerte a próféciákat. Tudták, hogy Isten majd visszavezeti a népet a fogságból. Nehémiás 9. fejezetének tanúsága szerint tisztában voltak a történelmükkel, tudták, mi volt a bajok oka, amelyeket elszenvedtek. Ugyanakkor bíztak Isten kegyelmében és vezetésében, még a bűneik ellenére is.

Bíztak tehát az Úrban, hogy Ő segíti a fogságból való visszatérésüket. Az ígéretek azonban nem jelentették azt, hogy út közben elkerülhetik a nehéz­ségeket. Mostani negyedévünk túlnyomó részében eddig a megpróbáltatásaikat és küzdelmeiket láttuk, amelyekkel Isten ígéretei mellett is találkoztak.

Mi jelentett kihívást Ezsd 8:16-23 szakaszában? Hogyan viszonyult ehhez a nép?

Ezsdrás számított Isten ígéreteire, ugyanakkor tisztában volt azzal is, hogy mennyire veszélyes lesz az út. A böjtöléssel és az Isten előtti megalázkodással ismerték el, hogy az Úrra hagyatkoznak útjuk sikere tekintetében. Ekkor, amikor annyi veszéllyel kellett számolni, felötlött Ezsdrásban a gondolat, hogy a királytól kérjen segítséget és védelmet. Végül azonban mégis másként döntött, Nehémiással ellentétben (Neh 2:9), akit viszont királyi őrség védelmezett. Ezsdrás nyilván úgy érezhette, hogy a kérése szégyent hozna az Úrra, mert korábban kijelentette a király előtt: „A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, akik őt keresik, az ő javukra, és az ő hatalma és haragja mindazokon, akik elhagyják őt” (Ezsd 8:22). Jól alakultak a dolgok ebben az esetben, hiszen később azt írta (Ezsd 8:31), hogy az Úr megvédte őket, és biztonságban elérték úti céljukat.

Természetesen minden tekintetben az Úrban bízzunk! Viszont mikor kell azokat is segítségül hívni, akik nincsenek velünk egy hiten? Sok esetben ez miért nemcsak hogy nem rossz, hanem kimondottan helyes?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: