A MÚLT TANULSÁGAI

Mennyiben tér el az imádság előző részétől Neh 9:9-22 szakasza?

Isten jóságának és hűségének dicsőítése után az imában rátérnek az izraeliták hűtlenségére Egyiptomban és a pusztai vándorlás idején. Felsorolják, hogy Isten mi mindennel ellátta őket, az őseik sajnos mégis öntelten, makacsul viselkedtek, az Úr kegyelmes tetteit tiszteletlenül fogadták.

A bűnvallás és a megtérés fontos lépése, hogy az ember elismerje a kudarcát és őszinte tisztelete hiányát. E versek ugyan régmúlt korok embereiről szólnak, de tagadhatatlan, hogy kivétel nélkül mindenkinek problémája van ezekkel a kérdésekkel.

Természetesen itt lép be az evangélium, a mi esetünkben éppen úgy, mint ahogyan az övékben. Bűneink megvallása nem ment meg bennünket, ezt egyedül Krisztus értünk vállalt áldozata érheti el. A bűnvallás és a bűnbánat nekünk fontos, méghozzá alapvetően. Szükségünk van rá, hogy elismerjük: egyedül Krisztus igazíthat meg bennünket. „Amikor megtérés és hit által személyes Megváltónkként fogadjuk el Krisztust, az Úr megbocsátja bűneinket és elengedi a törvényszegésért járó büntetést. Ekkor a bűnös igaz személyként áll Isten előtt, elnyeri a Menny támogatását és a Szentlelken keresztül közösségbe kerül a Fiúval és az Atyával” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 3. köt., Budapest, 2010, Advent Kiadó, 172. o.).

Mivel Isten jósága arra késztet, hogy bevalljuk a bűneinket és megtérjünk belőlük, el kell határoznunk: az Ő erejével el is hagyjuk azokat!

Összegezve: Izrael keménynyakú volt, Isten szeretete azonban hatalmas. Az Úr csodáira visszatekintve felidézték, hogy mennyi mindent tett értük a múltban, és továbbra is gondjukat viseli a jelenben meg a jövőben is. Ezért volt olyan fontos, hogy a nép mindig emlékezzen Isten történelmi tetteire. Amikor erről elfeledkeztek, akkor kerültek bajba.

Idézzük fel Isten különleges tetteit a saját életünkben! Amikor valamilyen nehézségbe ütközünk, hogyan találunk vigaszt ezekben az emlékekben? Hogyan tanulhatunk meg még jobban bízni Isten jóságában, amikor egészen elcsüggedünk és félünk a jövőtől?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: