ISTEN IGÉJÉNEK OLVASÁSA ÉS MAGYARÁZÁSA

Olvassuk el Neh 8:4-8 verseit! Hogyan történt a törvény felolvasása?

A felolvasás alatt férfiak két tizenhármas csoportja állt Nehémiás mellett. Az első csoport (Neh 8:4) segédkezett Isten Igéjének felolvasásában, a második (Neh 8:7) pedig a szakaszok értelmezésében vett részt. Arról nincs információnk, hogyan is zajlott az egész esemény a téren, de a felolvasásban segédkezők valószínűleg a Tórát tartották (a héber tekercseknek nagy volt a súlya, a felolvasó nem tudta még tekerni is) és váltakozva olvastak belőle. Reggeltől délig folyt a felolvasás, bizonyára mindenki hallotta a téren.

A „szakaszokra osztva olvasták” és „úgy magyarázták, hogy a nép megértette” kifejezések utalhatnak az egyes részek magyarázatára és fordítására is. Ebben az esetben mindkét értelmezés egyaránt valószínű lehet. Az emberek Babilonban éltek hosszú évekig, onnan tértek vissza, ahol az arám volt a fő nyelv. Ezért sokaknak, főként a fiatalabb generációknak nem lehetett könnyű megérteni a héber felolvasást. A Biblia olvasói számára mindig hasznos a magyarázat és az értelmezés. A prédikáció, a magyarázás élőbbé teszi a szöveget, és a hallgatók erősebb késztetést éreznek, hogy a saját életükben is alkalmazzák a hallottakat.

Miről olvasunk ApCsel 8:26-38 szakaszában, ami egybevág azzal, ami az előbbi szöveg szerint Jeruzsálemben zajlott? Milyen tanulságot találunk ebben a történetben?

Protestánsként úgy tartjuk, hogy minden hívőnek ismernie kell Isten Igéjét, nem fogadhatjuk el vakon mások kijelentéseit a bibliai igazságok tekintetében, ha mégoly nagy tekintéllyel rendelkeznek is. Másrészt pedig ugyan kinek nem vált már javára bizonyos szakaszok jelentésének a magyarázata? Tisztában kell lennünk a hitünkkel, ez viszont nem jelenti azt, hogy időnként nem kaphatunk új világosságot mások tanítása által.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: