A NÉP GYÜLEKEZÉSE

Mennyire volt fontos Isten Igéje az embereknek Neh 8:1-2 szerint?

Amikor a zsidók végre elkészültek a fal építésével és beköltöztek Jeruzsálembe, a hetedik hónapban összegyűltek a város nyílt terén. Ez tisri hava volt, az izraeliták számára talán a legfontosabb hónap, mivel ekkor tartották a kürtzengés ünnepét (felkészülés Isten ítéletére, a hónap 1. napja), az engesztelési napot (az ítélet napja, a hónap 10. napja) és a sátoros ünnepet (az egyiptomi szabadulás, valamint Isten pusztai gondoskodásának az emléke, a hónap 15. napja). Az összejövetelre a hónap első napján került sor, amikor a kürtzengés ünnepét ülték. A vezetők azért hívták össze a nemzet férfiait és asszonyait erre a külön alkalomra, hogy a törvény felolvasása révén tanulhassanak Istenükről és a történelmükről.

A nép kérte Ezsdrást, hogy „hozza el Mózes törvényének a könyvét” (Neh 8:1) és olvassa fel nekik. Egy faemelvényt is készítettek erre az alkalomra. Ezt nem a vezetők erőltették a gyülekezetre. Ellenkezőleg! A „nép” mondta Ezsdrásnak, hogy hozza el a könyvet. Ezsdrás valószínűleg Mózes könyveiből olvasott fel, többek között a Sínai-hegynél kinyilatkoztatott törvényt is ismertette.

Mit mondott az Úr 5Móz 31:9-13 szakaszában? Mi a tanulsága ennek számunkra?

5Móz 31:9-13 verseiben Mózes meghagyta az izraelitáknak, hogy a sátoros ünnepen gyűljenek össze és olvassák fel Isten törvényét. Megemlítette a különböző csoportokat, akiknek össze kellett jönni: férfiak, nők, gyerekek és a kapuik között élő idegenek.

Neh 8:1 versében az áll, hogy „az egész nép egy emberként összegyűlt” (RÚF). Ezek szerint mennyire fontos a hívők közösségében az egység?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: