EZSDRÁS ÉS NEHÉMIÁS ELHÍVÁSA

Ezsdrás elhívásának több oka is lehetett: 1) kész volt elindulni; 2) vezető egyéniség volt; 3) képzett írástudó/írnok és tanító volt. Még további indokokat is találhatunk, de az egyik vers különösen jól mutatja, miért Ezsdrás kapta ezt a feladatot.

Mit tudhatunk meg Ezsd 7:10 verséből Ezsdrásról? Mit jelent az, hogy „erős szívvel törekedett keresni és cselekedni az Úr akaratát”?

A kún az a héber szó, amit úgy fordítunk, hogy „törekedett” és a jelentése: „megerősít”, „meghatároz”, „szívből eltervez”, „stabil”, „állhatatos”, „biztos”. Tehát ez is érzékelteti: Ezsdrás szívből, szilárdan eltökélte, a szívében eldöntötte, hogy keresni fogja Istent.

Jeruzsálembe érkezve Ezsdrás példát adott arra, mit jelent az Istennek szentelt élet. Tizenhárom évig tanította Isten Igéjét Jeruzsálemben. Talán úgy érezhette, hogy ennyi éven át nem volt különösebb hatása a tetteinek, de utána, amikor már álltak a falak, az emberek egy gyűlést hívtak össze, nem mintha bárki is kényszerítette volna őket, hanem mert ezt ők akarták. Meggyökerezett a szívükben Isten Igéje, amit Ezsdrásról hallottak.

Isten miért választotta ki Nehémiást? Olvassuk el Neh 1:1-11 verseit!

Nehémiás őszinte szívből szerette Istent, mint ahogyan a népet is. Különösen elszomorította, amikor megtudta, hogy Jeruzsálemben leállt a munka. Szenvedélyesen építette Isten művét, és mint Ezsdrás, ő is önként vállalkozott a feladatra. Isten mindkettőjük imáira válaszolt, megadta, amire vágytak. Talán valaki úgy gondolja, hogy amivel szívesen foglalkozunk, az nem lehet Istentől jövő elhívás, mert Ő csak nehéz feladatokat ad, amit magunktól nem akarnánk elvégezni. Ám ha az Úrral járunk, gyakran Ő ébreszt vágyat bennünk, hogy valamit elvégezzünk, méghozzá szívesen. Azt akarja, hogy szenvedéllyel dolgozzunk érte!

Hogyan tapasztaltad már, hogy Isten valóban arra hív el, amit szeretsz csinálni?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: