Istentől jövő elhívás

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 3–4; Ezsdrás 7:10; Nehémiás 1:1-11;

Dániel 8; 9:24-27; Róma 8:28-29; 9

„Áldott az Úr, atyáink Istene, aki erre indítá a király szívét, hogy megékesítse az Úr házát, mely Jeruzsálemben van” (Ezsd 7:27).

Vajon Isten minden embert elhív valamilyen feladatra? Vannak olyan kritériumok, amelyek egyeseket alkalmasabbá tesznek bizonyos munkára? E jellegzetes tulajdonságokra másképp tekint-e Isten, mint az emberek? A legtöbben bizonyára igennel felelnénk, főként az utóbbi két kérdésre. Van, akit Isten a neveltetése és a tapasztalatai által készít fel valamilyen konkrét tisztre, mást pedig egyszerűen azért választ ki a szolgálatra, mert készséges és alázatos. Mégsem mindig könnyű eldönteni, hogy mi Isten elhívása az életünkben. A Biblia tele van olyan emberek történeteivel, akiket Isten egy meghatározott feladatra választott ki.

Az Úr egy konkrét feladat végrehajtására hívta el Ezsdrást és Nehémiást: hogy felépítsék a romokat. Ebben az esetben az újjáépítés persze még sok minden egyebet is magába foglalt. Vissza kellett vezetniük Izrael népét Jeruzsálembe, hogy felépítsék a templomot és a várost. Ugyanakkor tanítaniuk is kellett az embereket Istenről, a legfontosabb pedig volt, hogy visszavezessék őket az Úrral való őszinte kapcsolatra. Ez valóban Istentől jövő elhívás volt, méghozzá különösen fontos.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: