Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, „Az alkalmak embere” c. fejezet, 390-393. o.

Nehémiás imádkozó ember volt: „sokszor öntötte ki szívét népe sorsa miatt. Most, imádkozás közben szent elhatározás formálódott lelkében. Eltökélte, hogy ha megkapja a király jóváhagyását, valamint a szükséges támogatást eszközök és anyagok beszerzésére, vállalja a falak újjáépítését és Izráel nemzeti erejének helyreállítását. Kérte az Urat, indítsa a királyt jóindulatra iránta, hogy terve megvalósulhasson. ťAdj ma sikert szolgáidnak – esedezett –, és add, hogy legyen hozzá irgalmas az az ember!Ť Nehémiás négy hónapig várt a kedvező alkalomra, amikor feltárhatta kérését a királynak” (i. m. 391. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mi a jelentősége annak, hogy az egész Biblia, az Ó- és az Újszövetség történetei szerint egyaránt óriási ellenállásba ütköztek azok, akiket Isten elhívott? Miért volt ez szinte minden esetben így? Persze talán jobb ezt a kérdést feltenni: Milyen példát találunk arra, hogy Isten elhívott valakit akarata véghezvitelére, akinek nem kellett akadályokkal küzdenie? Ezek szerint tehát miért nem szabad elcsüggednünk, ha kemény ellenállásba ütközünk, miközben azt tesszük, amire hitünk szerint elhívott az Úr?

2) Mit mond Neh 2:18 a személyes bizonyságtétel erejéről? Mekkora szerepe volt Nehémiás állásfoglalásának abban, hogy komoly támogatást kapott a többi zsidótól?

3) A király pártfogása nélkül sem Ezsdrás, sem Nehémiás nem jutott volna semmire. Vagyis ezek a férfiak együttműködtek a pogány politikai hatóságokkal! Vajon egyházi testületként mikor és hogyan működhetünk együtt politikai erőkkel? Ugyanakkor miért kell mindig körültekintően eljárnunk?

4) Olvassuk el újra Nehémiás imáját Neh 1:1-11 szakaszában! Mit találunk benne, ami mélyítheti az Istennel való kapcsolatunkat? Milyen tanítás rejlik benne az Isten akarata előtti meghajlásról, a bűnvallásról és az ígéretek igényléséről?