Hiába, Uram! Mindhiába!
Süket az emberfül a hallásra.
Nem hallja Igéd hívó szavát.
Jaj! Elfordult a szív, romlott a világ!
Meddig tűrtél, vártál,
hívtad vissza hozzád.
De nem! Szinte kéjjel,
törvényed tapossák.
Pedig naponként támadnak jelek,
hisz minden könny egy-egy üzenet.
Minden bomba felrobbanása
az emberszív fájó sikoltása.
– Uram! Mondd!
Van még visszaút?
Lesznek-e még tékozló fiúk,
akik a moslék után
Igéd után vágynak,
s vendégei lesznek
az atyai háznak?
– Kérlek, adj sok-sok
hívó szavú szolgát,
akik az Ige magvait
a szívekbe szórják!
És új ugart szántva
keljen ki a mag:
küldj a világnak még
új, termő tavaszt!
Dicsőíttessék a Neved,
amíg eljössz újra!
Zengjen az ajkakon
dallamaink húrja:
Úr az Isten,
ki kegyelmet ád,
és elküldi újra
értünk Szent Fiát!