BELEFÁRADNI AZ EGYÜTTÉRZÉSBE

Megvan az esélye, hogy a nagy jó szándékunkat legyűri „a világ minden baja”, mégis sokan szeretnénk többet tenni a szenvedők életének javításáért. Sokféle, különböző módon és tevékenységgel fordulhatunk a szükségben lévők felé.

Könyörület. Amint láttuk, a szenvedők fájdalmának felismerése, az együttérzés az első lépés a tettek felé. Fontos, hogy fejlesszük és megtartsuk a szenvedők iránti érzékenységünket. Ma már beszélnek az együttérzésbe való belefáradás jelenségéről. Annyi bánattal és tragédiával szembesülünk, hogy sokakat egészen lefáraszt az a rengeteg ügy, aminek jegyében hozzánk folyamodnak, érzelmi energiánkat és anyagi támogatásunkat kérve. Jézus nagyon is tudatában volt a környezetében meglévő rossznak és fájdalomnak, mégis végig könyörületes maradt, tehát nekünk is ezt kell tennünk!

Nevelés. Nagyon fontos figyelni és amit csak lehet, megtudni a különböző szituációkról, hiszen az igazságtalanságra és a szegénységre az igen bonyolult helyzetek jellemzőek. Sok példa van arra, hogy mennyit ártottak másoknak jó szándékú emberek, amikor csak segíteni akartak. Ez azonban nem lehet mentség a tétlenségre, mindenesetre amikor cselekszünk, tájékozottan és jól átgondoltan kell fellépni.

Imádság. Egy problémával szembesülve az első gondolatunk az, hogy a „gyakorlatban” tegyünk valamit. A Biblia emlékeztet rá, hogy az imádság valóban gyakorlati dolog. Imáinkkal hathatunk szegény és elnyomott emberek életére, valamint a felettük hatalmat gyakorlókra (lásd 1Tim 2:1-2), ugyanakkor kérhetjük Isten vezetését ahhoz is, hogy a továbbiakban hogyan tudnánk a legjobban segítséget nyújtani (lásd Péld 2:7-8).

Elvárások. A szenvedés enyhítéséért végzett munkának a következő fontos eleme az, hogy megfelelő elvárásaink legyenek, figyelembe véve a társadalmi, politikai és személyes körülmények komplexitását. Remélnünk kell, hogy olyan választást, lehetőségeket adunk az embereknek, amelyeket különben nem kapnának meg. Időnként el fog keseríteni, ha látjuk, hogy egyesek mit kezdenek a felkínált lehetőségekkel, de tiszteletben kell tartanunk a döntésüket. Bármit is próbáljunk tenni a szenvedők érdekében, az az irányelv vezessen, hogy „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” (Mt 7:12, ÚRK).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: