TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „Felhívás magasabb rendű életre” c. fejezet, 204-212. o.; A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, „A föld pusztulása” c. fejezet, 557-563. o.

„Amikor Isten véget vet népe fogságának, rettenetes lesz azok ébredése, akik az élet nagy harcában mindent elvesztettek. A kegyelemidő alatt Sátán csalásaitól elvakultan megindokolták vétkeiket. A gazdagok kérkedtek és fölényeskedtek a szegényekkel, pedig gazdagságukhoz Isten törvényének áthágásával jutottak. Nem táplálták az éhezőket, nem ruházták fel a mezíteleneket, igazságtalanok és irgalmatlanok voltak… Földi gazdagságért és örömökért eladták lelküket, és nem az Isten mércéje szerinti gazdagságra törekedtek. Ezért fulladt kudarcba az életük. Örömeik keserűségre változnak, kincseik elértéktelenednek” (i. m. 557-558. o.). „A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet” (i. m. 578. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mit tegyünk, nehogy az újjáteremtés ígérete mögé bújva elfeledkezzünk azokról, akik szükséget szenvednek (mondván, hogy végül Isten mindent helyrehoz)? És mit tegyünk, nehogy mi is azok közé tartozzunk, akik erre hivatkozva kizsákmányolnak másokat?

2) A bibliai próféciák értelmezéséből következően számíthatunk rá, hogy Jézus visszajöveteléhez közeledve egyre több lesz a gonoszság, a baj és a szenvedés. Amikor ilyesmi történik, általában Máté evangéliuma 24. fejezetére utalunk. Hogyan tekintsünk ezekre a tragédiák­ra a 25. fejezet fényében?

ÖSSZEFOGLALÁS: Isten nem engedi, hogy a rossz örökké tartson. Az a nagyszerű bibliai reménység, hogy visszajövetelével Jézus véget vet a gonoszságnak, meggyógyít minden igazságtalanságot és egy olyan új világot teremt, amit eredetileg is tervezett. A Jézus feltámadására épülő reménység már ma átformál, bátorsággal tölt el, hogy adventjét várva szolgálni tudjuk Istent és a többi embert.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: