REMÉNYSÉG

Gyakran felhozzák a vallás ellen, hogy a hívők figyelmét az itt és most történtekről a jobb túlvilág felé tereli. A bírálat szerint ez egyfajta szent légvárépítés, ha az ember az örök életre koncentrál, aminek következtében a hívő kevésbé lesz hasznos a világ és a társadalom számára. A keresztények időnként valóban rászolgáltak az efféle kritikára, néha még kifejezetten erősítették, hirdették és gyakorolták is az ilyen hozzáállást.

Arra is tudunk rettenetes példákat, hogy a hatalmon lévők szomorú sorsuk elfogadására biztatták a szegényeket, az elnyomottakat, mondván, hogy Jézus visszatérésekor majd minden jóra fordul.

Igen, a világ bűnös, tragédiákkal teli, megtört a harmónia, és semmi rossz, helytelen nincs abban, ha vágyódunk arra az időre, amikor Isten mindent a helyére tesz, amikor véget vet az igazságtalanságnak, fájdalomnak és szomorúságnak, amikor a mostani káosz helyett elhozza dicsőséges, igazságos országát. E nélkül a remény és ígéret nélkül semmi reményünk nem lenne!

Jézus a világ végéről szóló beszédének (lásd Máté 24–25. fejezet) első felében részletezte, hogy majd menekülni kell, sőt „ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg” (Mt 24:22). Ez azonban inkább csak a bevezetése annak, amikor magyarázza Isten ígéreteinek a jelentőségét. Ha kizárólag vagy akár csak mindennél jobban a „menekülésre” koncentrálunk a keresztény reménység kérdésköréből, akkor figyelmen kívül hagyjuk azokat a mélyebb dolgokat, amelyeket Jézus szintén megemlített.

Melyeket tartod Jézus prédikációja legfontosabb pontjainak Máté 24–25. fejezeteiben? Hogyan kell tehát élnünk Jézus visszajövetelére várva? Hogyan foglalnád össze, mit tanított erről Jézus?

Amit a jövőről hiszünk, az döntően befolyásolja az életünket most. Amennyiben az ember egészségesen ráhagyatkozik Isten ígéreteire a világunk jövőjét illetően, az energikus, gazdag és tartalmas életre ösztönzi, amivel jobbá teszi mások életét.

Hogyan hasson Jézus visszatérésének reménye és ígérete arra, ahogyan most élünk, különös tekintettel a szükségben lévők megsegítésére?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: