AZ EMBERISÉG CSALÁDJA

Szolgálatával és tanításával Jézus határozottan képviselte a befogadó lelkületet. Őszinte, meleg szeretettel és törődéssel fogadott mindenkit, aki tiszta szándékkal fordult hozzá, még ha rosszhírű nők, vámszedők, leprások, samaritánusok, római századosok, vallási vezetők vagy gyerekek voltak is. Az őskeresztény egyháznak is ezt kellett felfedeznie, méghozzá több olyan módon, ami teljes átalakulást eredményezett. Ennek volt része az üdvösség ajándéka.

Amint az első hívők lassan felismerték az evangélium befogadó jellegét, nem csak jó cselekedeteket adtak a hitükhöz, mint ami „kedves” dolog. Ez lett az evangéliumról alkotott felfogásuk magja, ezt tapasztalták Jézus életében, szolgálatában és halálában. Miközben megküzdöttek a felmerült kérdésekkel, először olyan vezetők egyénileg, mint Pál és Péter (lásd pl. ApCsel 10:9-20), majd az egyház testülete közösségileg is a jeruzsálemi zsinaton (lásd Apostolok cselekedetei 15. fejezet), kezdtek rádöbbenni, hogy ez a jó hír drámai módon megváltoztatta az Isten szeretetéről és elfogadásáról alkotott fogalmaikat. Ennek kell megmutatkoznia azoknak az életében is, akik Jézus követőinek vallják magukat.

Mit tanítanak az alábbi igék az emberi természetről? Hogyan hassanak ezek a gondolatok arra, ahogyan másokhoz viszonyulunk?

Mal 2:10 

ApCsel 17:26 

Róm 3:23 

Gal 3:28 

Gal 3:28 teológiai összefoglalót ad arról az elvről, amit Jézus az irgalmas samaritánus gyakorlati történetében is bemutatott. Ahelyett, hogy elkezdenénk vitatkozni arról, kinek is kell igazából segítenünk, csak menjünk és szolgáljunk az embereknek! Sőt, arra is készüljünk fel, hogy talán éppen azok fognak nekünk szolgálatot tenni, akiktől nem várnánk. A globális emberi család összefogó elemét magasabb szinten ismerik fel azok, akiket összeköt az evangélium, Isten megmentő, az Úrban egységre hívó szeretete: „Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok vagyunk” (1Kor 12:13, ÚRK).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: