PÁL TANÁCSA AZ ÉLETRŐL ÉS A SZERETETRŐL

A Római levélről köztudott, hogy itt Pál mélységében magyarázza a nagyszerű tantételt, miszerint Isten hit által vált meg, Krisztus halálának köszönhetően. Tizenegy fejezeten át tanít erről, ám utána érezhető lesz a hangsúlyváltás. Gyakorlati útmutatást ad arról, hogyan éljünk szeretettel, méghozzá helyesen. Ennek alapja Isten szeretete és kegyelme, amit Jézusban és az evangéliumi történetben nyilatkoztatott ki: „Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket” (Róm 12:1). Gyakorlatilag Pál elmondja, hogy azért kell így élnünk, amit Isten értünk tett Jézus által.

Olvassuk el és foglaljuk össze Róma 12. fejezetét! Külön említsük meg az apostolnak azokat a tanácsait, amelyekben az emberek szeretetére, a róluk való gondoskodásra szólít – főleg a rászorulók esetében!

Bizonyos értelemben Róma 12. fejezete részletesen kitér több olyan témára, amelyeket más leveleiben tárgyalt, ezeket összefoglalja. Beszél a különböző szerepekről és ajándékokról az egyház testében, mint az egymás szolgálata és bátorítása, valamint a nagylelkű adakozás (lásd 3-8. versek). Nemcsak egyszerűen cselekednünk kell, hanem fontos az is, hogy mindent jól, szívből és mindenekfelett szeretettel tegyünk (lásd 9-11. versek).

Az apostol gyakorlatiasan mutatja be, hogy milyen legyen az életünk. Bátorítja a hívőket, hogy legyenek türelmesek a nehézségek és az üldöztetés idején, törődjenek a rászorulókkal, amikor és ahogyan csak lehet, törekedjenek a békességre, amint korábban is láttuk, jósággal feleljenek a gonoszságra és az igazságtalanságra, jóval győzzék le a rosszat (lásd Róm 12:20-21).

Ez a fejezet körvonalazza, hogy mit jelent új emberként élni, egyénileg és a hívők közösségében is szolgálni Istent. Pál elmondta Jézus új követőinek, hogy a Megváltó értük vállalt kereszthalálára és az örök élet reményére való tekintettel meg kell változnia az életüknek, a fontossági sorrendjüknek, a tetteiknek. Arra tanítja őket, akik a Római Birodalom szívében az elnyomó és gyakran kegyetlen társadalom tagjai voltak, hogy éljenek másként: „ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által” (Róm 12:2).

Milyen hozzáállás és szokás jellemző a környezetünkben, amitől tartózkodnunk kell, ha Jézus mai követőjeként helyesen, szeretettel akarunk élni?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: