A legkisebbek

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 5:2-16, 38-48; 25:31-46;

Lukács 12:13-21; 16:19-31; Róma 12:20-21

„A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg” (Mt 25:40, RÚF).

Jézus egész életében másokkal törődött, különös figyelmet fordított a szenvedőkre és az elveszettekre, gondolhatjuk tehát, hogy sok a mondanivalója a gondoskodó életről.

A tanítása gyakorlatias, arra fókuszál, hogy mit jelent Isten követőjeként élni. Igazságosságra, kedvességre és könyörületre biztat, mert Ő is így élt a földön. A példáját követve szolgálni fogunk másoknak, hiszen Ő is így tett.

Jézus beszélt Isten országáról és arról, hogy valójában ennek már itt is részesei lehetünk. Olyan életforma ez, ami más fontossági sorrenddel, értékekkel, erkölcsi elvekkel működik, mint a földi országok. Példát adnak rá Jézus tanításai, amelyekben nagy hangsúly kerül arra, hogyan szolgáljuk Istent és miként viszonyuljunk a többi emberhez. Azt is látni fogjuk, hogy az embereknek segítve – ha törődünk a szükségleteikkel és felemeljük őket – közvetlenül Istent szolgálhatjuk.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: