JÉZUS KÜLDETÉSNYILATKOZATA

Akár ez volt az aznapra előírt felolvasási szakasz, akár maga Jézus választotta az alkalomhoz illő gondolatot (Ézs 61:1-2), nem véletlen, hogy első nyilvános prédikációjának éppen ez volt az alapigéje. Az sem véletlen, hogy Lk 4:16-21 szakaszában Jézus rövid beszédének leírásával – „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra” (21. vers) – kezdődik Lukács beszámolója Jézus nyilvános szolgálatáról.

Mintha Jézus folytatta volna Mária énekének a gondolatát a „fordított országról”, amit éppen akkor kezdett megvalósítani. Ő is, éppúgy, mint Lukács a Messiás történetének elmondásakor Ézsaiás próféciájával magyarázta a tetteit, amivel tulajdonképpen szintén azt fejezte ki, amit harminc évvel korábban Mária körvonalazott. A szegények, a szenvedők és az elnyomottak állnak a Jézus által hozott jó hír fókuszában.

Jézus a küldetésnyilatkozataként közölte ezeket a verseket Ézsaiás próféta könyve 61. fejezetéből. Fontos volt, hogy szolgálata és küldetése lelki, ugyanakkor gyakorlati is legyen. Be akarta mutatni, hogy a lelki és a gyakorlati oldal nem is áll olyan messze egymástól, mint ahogy mi néha gondoljuk. Jézus és a tanítványai szemében az emberekről való fizikai és gyakorlati gondoskodás legalábbis része a lelki gondviselésnek.

Olvassuk el és hasonlítsuk össze Lk 4:16-21 és 7:18-23 szakaszait! Vajon miért így válaszolt Jézus? Mi hogyan felelnénk az istenségére és Messiás voltára vonatkozó kérdésekre?

Amikor Jézus elküldte a tanítványait, olyan feladatot bízott rájuk, ami össz­hangban állt a saját missziójával. Hirdetniük kellett, hogy „Elközelített a mennyeknek országa” (Mt 10:7), de mást is meghagyott nekik: „Betegeket gyógyítsatok, halottakat támasszatok, leprásokat tisztítsatok, ördögöket űzzetek” (Mt 10:8, ÚRK). Amit az Ő nevében tettek, mindazzal Jézus szolgálatának, országának értékeit és elveit kellett tükrözniük, azoknak kellett érvényt szerezniük, hiszen Ő ebbe az országba hívta az embereket. A tanítványoknak is végezniük kellett a jézusi küldetést, segítve az utolsókat, a legkisebbeket és az elveszetteket.

Hogyan lehet egyensúlyban tartani ezt a munkát a hármas angyali üzenet képviselésével a pusztulásba tartó világban? Miért elengedhetetlen, hogy így vagy úgy kapcsolódjon a „jelenvaló igazsághoz” minden, amit teszünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: