AZ ISTENTISZTELET MÓDJA

A próféták még egy lépést említettek az istentisztelet és az igazságosság közötti kapcsolatra vonatkozóan: aktívan tenni kell a szegények és elnyomottak helyzetének javításáért, mert a szükségben lévőknek nyújtott segítség fontos része az istentiszteletnek. Ézsaiás próféta könyve 58. fejezetében ez az összefüggés különösen szembetűnő.

Olvassuk el Ézsaiás 58. fejezetét! A fejezet elején leírtak szerint mi romlott el Isten és népe viszonyában?

Amint már korábban is említettük, ez a bírálat olyan embereket szólít meg, akik mélységesen vallásosak. Látszólag komolyan keresik Istent, csakhogy nyilván hiába. Ezért mondja az Úr, hogy próbáljanak változtatni az istentiszteletük módján, másképpen kezdjék szolgálni Őt. Azt tartja igazi istentiszteletnek, „hogy megnyitod a gonoszság bilincseit, megoldod az iga köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és minden igát széttörsz” (Ézs 58:6, ÚRK), valamint azt, ha enni adnak az éhezőknek, hajlékot a hontalanoknak és segítenek az ínségben lévőkön. Az Ige nem úgy említi az ilyen tevékenységeket, mintha az istentisztelet kizárólagos formái volnának, viszont Isten valóban fontosnak tartja, hogy ez is egy módja legyen az imádatunknak. Talán még jobb is a sokkal hagyományosabb szertartásoknál. Ugyanis itt nem csupán befelé forduló tevékenységről van szó, hanem olyasmiről, ami Isten tisztelőinek a környezetében mindenkinek áldást visz. „Az istentisztelet valódi célja, hogy emberek felszabaduljanak a bűn terhei alól, vége legyen a türelmetlenségnek és elnyomásnak, igazságot, szabadságot és békét hozzon” (The SDA Bible Commentary. 4. köt. 306. o.).

Ézs 58:8-12 verseiben az istentiszteletnek e formáira válaszul az Úr áldásokat ígér. Lényegében kijelenti: ha az ember kevésbé koncentrálna csak önmagára, tapasztalná, hogy Isten vele és általa munkálkodik a gyógyulásért és helyreállításért. Érdekes módon a fejezet összekapcsolja az istentiszteletnek ezt a formáját az örömteli szombatünnepléssel. Már korábban is utaltunk a szombat és a szolgálat közötti szoros összefüggésre, de ezek a versek mindkettőre kitérnek, amikor arra szólítják az embert, hogy legyen élettel teli az istentisztelete és fedezze fel Isten áldásait. Ellen G. White ezekről a versekről gondolkodva jegyzi meg: „az Úr szombatjának megtartóira hárul annak a felelőssége, hogy irgalommal jót cselekedjenek” (Welfare Ministry. 121. o.).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: