XXI. SZÁZADI FUTÓK

The Message [Az üzenet] című, népszerű angol bibliai átiratban Eugene Peterson az „üzenet” szót használja az „evangélium” bibliai szava helyett. A Jézusról szóló jó hír valóban az az üzenet, amire a világnak még ma is szüksége van. Isten arra hívja a keresztény családokat, hogy ezt együtt tapasztalják és adják tovább abban a kultúrában, amelyben élnek.

Hogyan összegeznénk „az üzenetet” a következő igeszakaszokban? Mt 28:5-7; Jn 3:16; Róm 1:16-17; 1Kor 2:2; 2Kor 5:18-21

Jézus feltámadásának hírével futottak szét legelőször a tanítványok. Ma a keresztény családok a futók hosszú sorához csatlakozva hirdetik: „feltámadt a halottak közül” (Mt 28:7, RÚF), ahogy előre meg is mondta. Jézus feltámadásának valósága minden egyebet hihetővé tesz abból, amit önmagáról mondott, így Istenről és a bűnösök iránti szeretetéről, a megbocsátásról, illetve a belé vetett hit alapján az örök élet ígéretéről.

Szenvedélyesen szeressük az evangéliumot! A Szentírás betekintést enged abba, hogy Jézus első követői életében milyen elsöprő erejű volt az evangélium hatása. Bibliatanulmányozásra hívták az embereket az otthonukba, együtt imádkoztak és ettek, megosztották pénzüket és erőforrásaikat, gondoskodtak egymásról. Egész családok elfogadták az üzenetet. Hirtelen hibátlan emberekké váltak volna? Nem! Előfordult közöttük is vita és nézeteltérés? Igen. Csakhogy Krisztusnak ezek a követői valamilyen téren mások voltak. Elismerték, hogy szükségük van Istenre és egymásra. Az első helyre tették a családi és a gyülekezeti egységet, összhangot, igyekeztek beteljesíteni Jézus Gecsemáné-kerti imáját (Jn 17:20-23). Bátran megvallották a hitüket egymásnak és a nem hívőknek, amiért még az életüket is kockára tették.

Így kell ennek lennie nálunk is! Bármennyire ellenséges is mai korunk Isten dolgaival, akit érdekel az üzenet, az meghallja. A Szentlélek arra vár, hogy betölthesse az emberi szívet az evangélium iránti érdeklődéssel. Amikor a jó hír valóban olyan jó a szívben, mint az Igében, akkor az ember spontán módon, megállíthatatlanul bizonyságot tesz a hitéről.

Mit kell változtatni a családunkban ahhoz, hogy jobb közvetítői legyünk annak „az üzenetnek”, amit másoknak is el kell mondanunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 2. negyedév

Életszakaszok a családban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: