Veszteségek

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 37:17-28; Márk 5:22-24, 35-43;

Lukács 16:13; Róma 6:16; 1Korinthus 15:26; 1Péter 5:6-7

„Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem” (Fil 3:8, RÚF).

Abban a pillanatban, amikor Ádám és Éva evett a jó és a rossz tudásának fájáról, elveszítették ártatlanságukat, ami az első veszteségük volt. Az ártatlanság helyét kitöltötte az önzés, a konfliktus, az egymás hibáztatása és a másik fölötti uralom, hatalom vágya.

Nem sokkal a bűnbeesés után Ádám és Éva tanúja lett az első életvesztésnek, amikor állati bőröket kaptak, hogy azokkal fedjék el a meztelenségüket. Isten száműzte őket az élet fájának közeléből, különben örökké éltek volna. Tehát elveszítették a tökéletes kerti otthonukat, majd évekkel később a fiukat, Ábelt is, akit a saját testvére, Káin ölt meg. Aztán az egyikük elveszítette a házastársát, végül pedig a hátramaradt fél élete is elmúlt. Olyan sok veszteség származott egyetlen rossz döntésből!

Mindannyian ismerjük a veszteség valóságát és fájdalmát, de a legtöbben akkor érezzük át a legfájóbban, amikor a családunkat éri. Nem csoda, mert a családi kötelékek a legszorosabbak, a veszteség sokféle változatát pedig igen erősen érezzük ott.

Ezen a héten továbbra is a családi élettel foglalkozunk, a veszteségek különböző időszakait tekintjük át.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: