EGYSÉG ISTEN SZERETETE ÁLTAL

„Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben” (1Thessz 3:12).

Jézus azért imádkozott az Atyjához, hogy tanítványai „egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk” (Jn 17:22, RÚF). Foglaljuk össze, amit Jézus mondott itt, és összpontosítsunk különösen az egység eléréséhez szükséges szeretet szerepére!

Ebben az imában Jézus a követői egységére gondolt, amihez az agapé szeretet tapasztalata kell. A Biblia itt és az Újszövetség sok más helyén az „agapé” szót használja Isten szeretetére vonatkoztatva, akinek a természetéből fakad ez a szeretet (1Jn 4:8). Erről ismerhetik meg Jézus követőit (Jn 13:35). Isten szeretete nem magától értetődő a bűnös emberi szívben. Akkor kerül az életünkbe, amikor Szentlelke által Jézus bennünk lakik (Róm 5:5; 8:9, 11).

„…szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket” (Jn 15:12). János írta e szavakat, aki egykor nem szerethető, hanem büszke, hataloméhes, bírálgató és forróvérű volt (Mk 3:17; Lk 9:54-55; lásd még Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 241-242. o.). Később visszaemlékezett rá, hogy Jézus még e tulajdonságai ellenére is szerette. A Mester szeretete fokozatosan megváltoztatta Jánost, aki így képes lett a keresztény egység jegyében másokat is szeretni. „Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket” (1Jn 4:19, RÚF), írta János, és „ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást” (1Jn 4:11, RÚF).

Olvassuk el 1Kor 13:4-8 szakaszát! A nevünket gondoljuk oda, ahol a „szeretet” szót olvassuk! Mennyire illik oda? Kérjük Jézust, hogy Lelke által adjon szeretetet belénk! Milyen változásokra késztethet bennünket a Szentlélek, hogy elérjük a keresztény ideált?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 2. negyedév

Életszakaszok a családban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: