FELKÉSZÜLÉS A HÁZASSÁGRA

A házasságkötés jelenti az egyik legnagyobb változást az ember számára.

Természetesen nem mindenki házasodik meg. Jézus, a legfőbb példaképünk nem lépett házasságra, mint ahogyan több más bibliai szereplő sem.

Persze sokan megházasodnak, így a Biblia sem hallgat arról, ami bizonyosan az élet egyik legnagyobb változást hozó eseménye.

Ez az első társadalmi elrendezés, amit a Biblia megemlít. Isten számára a házasság annyira fontos, hogy erre vonatkozóan ugyanazok a szavak tűnnek fel a Szentírásban máshol, mint amit Ádámnak és Évának mondott róla. „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté” (1Móz 2:24, RÚF; lásd még Mt 19:5; Mk 10:7; Ef 5:31). Ezek a szövegek azt fejezik ki, hogy amikor az ember megházasodik, a társával való kapcsolatának kell a legfontosabbnak lennie, megelőzve azt is, ami a szüleihez fűzi. A férfi és a nő szövetsége azért is olyan fontos Isten számára, mert ezzel jelképezi a Fia, Jézus és menyasszonya, az egyház viszonyát (Ef 5:32).

Amikor házat építünk, meg kell állnunk, hogy felmérjük a költségét (Lk 14:28-30). Mennyivel inkább igaz ez, amikor otthont teremtünk! A ház téglából és habarcsból, fából és vasból, vezetékekből és üvegből épül, az otthont viszont nem szükségszerűen anyagi természetű dolgok alkotják.

Milyen meghatározó jellemzők fontosak az élet minden területén, de különösen a házasságra készülők számára? 1Kor 13:4-8; Gal 5:22-23

A házasságra való felkészülésnek személyesen és egyénileg velünk kell kezdődnie. Ugyanakkor jól meg kell gondolnunk, hogy a leendő házastársunk valóban kiegészít-e bennünket. Vajon keményen dolgozik (Péld 24:30-34)? Esetleg haragos természetű (Péld 22:24)? Egy hitet vallunk (2Kor 6:14-15)? Mit gondol a családunk és hogyan vélekednek a barátaink a jövendőbelinkről (Péld 11:14)? Csupán az érzésekre hagyatkozom vagy a hitre is (Péld 3:5-6)? Az ezekre a kérdésekre érkező válaszokon múlhat további életünk boldogsága vagy bánata.

Gondoljunk néhány jó házasságra! Milyen elveket figyelhetünk meg ezekben, amelyek más emberi kapcsolatokra is alkalmazhatók?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 2. negyedév

Életszakaszok a családban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: