AZ UTOLSÓ HÉT CSAPÁS JELENTÉSE

Az emberek ekkorra már meghozták a döntésüket Isten vagy Babilon mellett. Mielőtt Krisztus eljönne, Sátán dühének eddig visszatartott, ártó szelei szabadon áradnak (Jel 7:1-3), majd pedig bekövetkezik az utolsó hét csapás.

Olvassuk el Jel 15:1 versét 2Mózes 7-11. fejezeteivel együtt! Az utolsó hét csapás hátterének tartott egyiptomi csapásokból mit tudhatunk meg arról, hogy mi a csapások célja és jelentősége?

Az utolsó hét csapást azért nevezik úgy, hogy „utolsó”, mert a föld történelmének legvégén következnek be. A hét trombita csapásai viszont az egész keresztény korszak idejét lefedik és a kiterjedésük korlátozott. Még tart az evangélium hirdetése (Jel 10:8–11:14) és a közbenjárás (Jel 8:2-5), amikor bekövetkeznek. Isten kegyelemmel vegyítette ezeket, a céljuk pedig az, hogy népe ellenségeit bűnbánatra vezesse.

Az utolsó hét csapás azonban pontosan a második advent előtt árad ki. Azokat éri, akik a fáraóhoz hasonlóan megkeményítették a szívüket Isten megváltó szeretetével szemben és nem hajlandók megtérni (lásd Jel 16:11). Isten haragja a jogos büntetés az emberek által meghozott döntésre (lásd Róm 1:26-28), ekkor az elveszettek learatják a választásaik következményeit.

Olvassuk el Jel 15:5-8 részét 2Móz 40:34-35 és 1Kir 8:10-11 szakaszaival együtt! Mit sejtet az utolsó hét csapás időzítésével kapcsolatban a „senki sem mehetett be a szentélybe” (Jel 15:8, RÚF) állítás?

A „senki sem mehetett be a szentélybe” (Jel 15:8, RÚF) kifejezés a próbaidő végére mutat (Jel 22:11). Ahogy lezárul Krisztus mennyei közbenjáró szolgálata, a bűnbánat lehetőségének ajtaja örökre becsukódik. Ezért az utolsó csapások már senkit nem késztetnek megtérésre, csak azok szívének keménységét fedik fel, akik eldöntötték, hogy Babilon oldalára állnak, és ez még nagyobb gyűlöletet ébreszt bennük Isten iránt (Jel 16:9, 11).

Nézzünk körül a világban ma! A helyzet egyre csak rosszabb lesz. Mit árul el Isten kegyelméről és türelméről az, hogy a csapásokat ilyen sokáig késlelteti?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 1. negyedév

A jelenések könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: