KRISZTUS ÜZENETE AKKOR ÉS MOST

Olvassuk el Jel 1:11 és 19-20 verseit! Jézus hét külön üzenetet küldött az ázsiai gyülekezeteknek. Hétnél több gyülekezet volt a provinciában, mit sejtet tehát ez általában a keresztényeknek szóló üzenetek szimbolikus jelentőségével kapcsolatban?

A jelenések könyve 2. és 3. fejezetében jegyezte fel János a hét gyülekezetnek szóló jézusi üzeneteket. Mondandójuk három szintre vonatkozik:

Történeti alkalmazás. Az üzeneteket eredetileg hét gyülekezetnek küldték el, az I. századbeli Ázsia gazdag városaiba. Az ott élő keresztények komoly kihívásokkal néztek szembe. Több városban a Rómához való hűség jeleként istenként imádták a császárt a templomokban. Kötelező lett a császárkultusz. Azt is elvárták a polgároktól, hogy megjelenjenek nyilvános eseményeken és pogány vallási szertartásokon. Mivel sok keresztény nem vett részt az efféle szokásokban, eljárást indítottak ellenük, sőt megesett, hogy mártírhalál is várt rájuk. Krisztus utasítására János azért írta le ezt a hét üzenetet, hogy a kihívásaik között segítsen nekik.

Profetikus alkalmazás. A jelenések könyve prófétai könyv, de Jézus csupán hét gyülekezetet választott ki az üzenetek címzettjeinek, így ez az üzenetek profetikus mondanivalójára is utal. A hét gyülekezet lelkülete egybevág Isten egyházának lelkületével a történelem különböző szakaszaiban. Istennek az a célja a hét üzenettel, hogy a kereszténység lelki állapotáról a menny szemszögéből adjon áttekintést az I. századtól kezdve a világ végéig.

Egyetemes alkalmazás. A jelenések könyvének egészét egy levélként küldték el, amit minden gyülekezetben fel kellett olvasni (Jel 1:11; 22:16), tehát mind a hét üzenet tartalmaz olyan tanulságokat, amelyek alkalmazhatóak a minden korban élő keresztényekre, különféle keresztényeket mutat be, más-más helyen és időben. Például a mai kereszténységre általában a laodiceai üzenet a jellemző, egyes keresztényekre azonban valamelyik másik gyülekezet jellemzői illenek. A jó hír az, hogy akármilyen is legyen a lelkiállapotunk, Isten „ott találkozik az [elbukott] emberrel, ahol az éppen van” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 21. o.).

Képzeljük el, hogy az Úr levelet ír a helyi gyülekezetünknek a ránk váró kihívásokkal és a lelkiállapotával kapcsolatban, hasonlóan ahhoz, ahogyan a hét gyülekezetnek írt! Mi állna egy ilyen levélben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 1. negyedév

A jelenések könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: