A KÖNYV CÍME

Olvassuk el Jel 1:1-2 verseit! Mi a könyv teljes címének jelentősége? Valójában kiről is szól? Mit tudhatunk meg erről az iratból?

Jel 1:1 állítása szerint a könyv címe: „Jézus Krisztus kijelentése”. A „kijelentés” szó a görög apokalupsis (apokalipszis), ami azt jelenti, hogy „feltárás” vagy „felfedés”. Az Apokalipszis Jézus Krisztus kinyilatkoztatása: Jézustól származik és róla szól. A könyv arról tesz bizonyságot, hogy Istentől ered, Jézus Krisztus által (lásd Jel 22:16), valamint Jézus áll a tartalmának fókuszpontjában is – az Apokalipszissel önmagát jelenti ki népének és kifejezi gondoskodását.

Jézus A jelenések könyvének központi alakja. Vele kezdődik (Jel 1:5-8) és vele is zárul az irat (Jel 22:12-16). „Hadd szóljon Dániel és hadd szóljon A jelenések könyve! Mondják el az igazságot! A téma bármelyik szakaszáról legyen is szó, emeljük fel Jézust, minden reménység központját, aki »Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag«” (Ellen G. White: Testimonies to Ministers and Gospel Workers. 118. o.)!

Az Apokalipszis Jézusa a négy evangélium Jézusa is. A jelenések könyve folytatja a leírást Jézusról és népe üdvösségéért végzett munkájáról, amit előbb az evangéliumok mutattak be, létének és szolgálatának más oldalaira össz­pontosítva. Tulajdonképpen ott kezdődik, ahol az evangéliumok végződnek, Jézus feltámadásával és mennybemenetelével.

A zsidókhoz írt levéllel együtt A jelenések könyve is Jézus mennyei szolgálatára helyezi a hangsúlyt. Megmutatja, hogy mennybemenetele után Jézust királyi és papi szolgálatába iktatta be Isten a mennyei szentélyben. A jelenések könyve (és A zsidókhoz írt levél) nélkül korlátozott lenne a tudásunk Krisztusnak a mennyben, a népéért végzett főpapi szolgálatáról. A zsidókhoz írt levél mellett A jelenések könyve egyedi betekintést enged Jézus Krisztus értünk végzett szolgálatába.

Olvassuk el Jn 14:1-3 szakaszát! Hogyan segít ez a sokrétű ígéret jobban megérteni, amit Jézus tesz most értünk a mennyben? Minek a reményét kínálja?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 1. negyedév

A jelenések könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: