LELKI AJÁNDÉKOK AZ EGYSÉGÉRT

Amint egy korábbi tanulmányban érintettük, a korinthusi gyülekezetben súlyos problémák voltak. Milyen elveket vázol fel Pál 1Kor 3:5-11, 12:1-11 és 2Kor 10:12-15 szakaszaiban a gyülekezet egységéhez nélkülözhetetlen gyógyulás és helyreállítás érdekében?

Az apostol ezekben a versekben a gyülekezet egységének meghatározó elveit írja le. Rámutat, hogy Jézus a különböző egyházi szolgálatok végzését más-más munkásra bízza, akiknek azonban együtt kell fáradozniuk Isten országának építésén (1Kor 3:9).

Isten együttműködésre, nem pedig versengésre hív. Mindannyian tőle kapjuk az ajándékot, hogy a többiekkel együtt végezhessük a szolgálatunkat Krisztus testében és a környezetünkben (1Kor 12:11). Nincsenek nagyobb és kisebb ajándékok, mindegyikre szükség van Krisztus egyházában (1Kor 12:18-23). Istentől jövő ajándékainkat nem önző magamutogatás céljára kapjuk, hanem az evangélium terjesztéséért adja a Szentlélek.

Nem bölcs dolog másokkal összehasonlítgatni magunkat, mert így vagy elcsüggedünk, vagy önteltté válunk. Ha azt képzeljük, hogy mások sokkal „jobbak” nálunk, magunkat hozzájuk mérve elkeseredünk és könnyen elbátortalanodhatunk a szolgálatban. Viszont ha úgy érezzük, hogy Krisztusért végzett munkánk jóval eredményesebb másokénál, önteltté válhatunk, aminek nem szabadna a keresztényekben meglennie.

Mindkét hozzáállás gyengíti Krisztusért végzett szolgálatunk eredményességét, mint ahogy a közösségünket is. Miközben a Krisztustól kapott hatáskörünkön belül dolgozunk, örömet és megelégedettséget találunk a bizonyságtételben. Munkánkkal kiegészítjük mások erőfeszítéseinek a hatását, és így Krisztus egyháza óriási lépésekkel halad Isten országa felé.

Eszedbe jut valaki, akinek szolgálati ajándékai láttán feltámadt benned az irigység? (Nem túl nehéz, ugye?) És hányszor töltött el büszkeség a saját ajándékaid miatt, ha másokkal hasonlítottad össze magad? A lényeg, hogy a bűnös emberek között nagyon is állandó valóság az, amit Pál itt érint. Bármelyik helyzet vonatkozzon is ránk, hogyan tudunk önzetlenséget tanulni, ami elengedhetetlen a Krisztusban való egység megőrzéséhez?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 4. negyedév

Egység Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: