Komoly bizalomra volt szükség az antiókhiai gyülekezet részéről ahhoz, hogy képviselőiket elküldjék Jeruzsálembe, amikor a legjobb megoldást akarták megtalálni a problémára. Az apostolok és vének hosszú órákon át tartó megbeszélése után Jakab, Jézus testvére, aki az összejövetel vezetője lehetett, ítéletet hozott a teendőkkel kapcsolatban (ApCsel 15:13-20). A zsinat egyértelműen elhatározta, hogy amennyiben a pogányok keresztények kívánnak lenni, nem kell előbb áttérniük a zsidóságra, sem betartaniuk a ceremoniális törvény minden részét, benne a körülmetélkedést.
Olvassuk el Jer 12:14-16 és Ám 9:11-12 verseit! Mit jövendöltek meg az ószövetségi próféták az Izraellel szomszédos népekről?
Ámósz 9. fejezetéből idézett Jakab, de más ószövetségi prófétáknál is találunk utalást a népek üdvösségére. Istennek mindig is az volt a szándéka, hogy az egész világot megmentse Izrael bizonyságtétele és tapasztalata révén. Már Ábrahám elhívásába is belefoglalta az áldást, ami a pátriárka és utódai által jut el minden néphez (1Móz 12:1-3). A Szentlélek vezetése, Péter, Barnabás és Pál szolgálata, számos pogány ember megtérése olyan bizonyítéknak számított, amit nem lehetett félresöpörni. Ezek segítettek a jeruzsálemi keresztény közösség vezetőinek felismerni, hogy számos ószövetségi prófécia teljesedett. Valójában Isten már korábban adott olyan törvényeket, amelyek iránymutatóak voltak Izraelben a pogányokra vonatkozóan, hogy milyen korlátozások vonatkoznak rájuk (3Mózes 17. és 18. fejezet). Jakab a döntést ismertetve szintén utalt ezekre (ApCsel 15:29). Mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Isten a Jézusban való megváltás elfogadására, a népe közé hívja a pogányokat. A Szentlélek elvezette az egyházat a Szentírás mélyebb megértésére és olyan meghatározó igazságokat mutatott be nekik, amelyeket azelőtt nem ismertek fel. ApCsel 15:30-35 szakasza közli, hogyan fogadták az antiókhiai hívők a jeruzsálemi döntést: „Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak” (ApCsel 15:31, RÚF). Az apostolok cselekedeteiben kiemelkedő példát láthatunk arra, hogyan hárított el az őskeresztény egyház egy komoly, az egységet fenyegető krízist azzal, hogy engedelmeskedtek Isten Igéjének, valamint a szeretet, az egység, a bizalom alapállásából követték a Szentlélek vezetését.
E beszámoló szerint tehát mennyire fontos nemcsak meghallgatni, amit mások mondanak, hanem azt is számításba venni, hogy talán igazuk van, még ha nem is azt mondják, amit hallani szeretnénk?
Letöltés |