AKI IGAZ A MAGA SZEMÉBEN

A Bírák könyvének történetei mutatják, hogy mennyi rossz származott abból, ha Izrael nem követte az Úr akaratát. Kánaán földjére érve az emberek hamarosan kezdték a körülöttük élő kanaaniták hamis vallásai szerint alakítani a saját lelki életüket – pontosan azt tették, amitől Isten tiltotta őket. Sajnos azonban nem ez volt az egyetlen probléma, amibe belefutottak.

Mit tudhatunk meg Bír 17:6 és 21:25 verséből arról, hogy még milyen problémák ütötték fel a fejüket Isten népe között?

Pontosan ez az Isten népe közötti széthúzás és megoszlás receptje. A nemzet egységét a szövetség Urának való hűséges engedelmesség biztosítja, hiszen Istennel léptek szövetségre. Amikor azonban ki-ki azt tette, amit éppen jónak látott, főleg, miután a környező népek hatása alá kerültek, biztos úton haladtak a katasztrófa felé. Mindannyian bűnös emberek vagyunk, és ha a saját ötleteinkre hagyatkozunk, ha a szívünk hajlamait követjük, bizonyosan letérünk arról az útról, amire Isten elhívott.

Mit tudhatunk meg az alábbi szakaszokból Izrael népének lelki és társadalmi viszonyairól a bírák korában?

Bír 2:11-13

Bír 3:5-7

„Az Úr Mózes által népe elé tárta hűtlenségük következményeit. Ha nem tartják meg Istennel kötött szövetségük feltételeit, elszakadnak tőle, az élettől, és nem részesülhetnek áldásában. Izráel időnként megfogadta Isten intéseit. Ilyenkor gazdagon áradt az áldás a zsidó népre és általuk a környező nemzetekre. De történelmük során sokszor elfeledkeztek Istenről és szem elől tévesztették Isten képviselőiként kapott magasztos kiváltságaikat. Megfosztották Istent a tőlük elvárt szolgálattól, embertársaikat a lelki vezetéstől és a szent példamutatástól. Ki akarták sajátítani a szőlőskert gyümölcsét, amelyben Isten sáfársággal bízta meg őket. Ezzel alkalmat adtak a pogányoknak, hogy rosszul értelmezzék Isten jellemét és országának törvényeit” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 11-12. o.).

Egyházunk tettei hogyan hatnak a környezetünkre? Mit láthatnak a körülöttünk élők a hetednapi adventistákban, ami pozitív befolyást gyakorolhat rájuk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 4. negyedév

Egység Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: