Ha kitárult szívvel
az ég alatt
megállok csöndes,
esti fényben,
olyan parányinak
érzem magam,
szinte megsemmisülök
egészen.
Hatalmas világod körülvesz,
s hiába tűntek
ezredévek,
nőtt a tudomány
és a bölcsesség,
az emberész
Hozzád föl nem érhet.
Téged meg nem érthet.
– Nem is értem,
mit keres az ember...
A tudós, nyughatatlan elme
nem látja még most sem,
hogy hiába?
A sír lesz az örök
nyugvóhelye.
– Előrébb vinni a világot
nem az atom fogja,
csak a szeretet.
Mert Isten mondta
a Sínai-hegyen,
és a Golgotán
az a kereszt.
– Ezért új imához borulok,
s nézem a csillagok
szigorú rendjét:
ó, ember, vajon ott vagy-e
a helyeden és sugárzod
a reád bízott fényt?
Csak úgy, mint egy szentjánosbogár
azoknak, akik sötétben járnak:
egy parányi ragyogással jelezd,
hogy Isten kezében
szentjánosbogár vagy.