SZERVEZET, EGYSÉG ÉS INTÉZMÉNYI FEJLŐDÉS

„Nem kell félnünk a jövőtől, ha nem feledjük, hogyan vezetett eddig az Úr és mire tanított múltunk történelme által” (Ellen G. White).

„Ellen White szolgálata és a Hetednapi Adventista Egyház kialakulása elválaszthatatlan egymástól… Ellen és James White köré csoportosultak azok a milleriták, akik később szombatünneplő adventisták lettek. James White figyelemre méltóan eltökélt, remek szervező egyéniség volt, aki úgy tudta egyszerre több oldalát is erősíteni a fejlődő mozgalomnak, mint rajta kívül csak kevesen. Oldalán szent pártatlansággal és rendíthetetlen elkötelezettséggel állt Ellen White, aki bátor látomásokkal erősítette az egyre gyarapodó „kicsiny nyájat”. Néhány évtized alatt az egyházi vezető és a próféta párosának vezetésével nemzetközi misszióvá fejlődött az Új Angliai csoport. Noha a világszéles mozgalom emberi középpontjai voltak, egyikük sem várt elismerést, jutalmat, de még földi kényelmet sem. White-ék egyrészt félelem nélkül szólaltak fel a társadalmi problémák ellen, másrészt ezreket vezettek rá korukban, hogy meglássák, hogyan hoz az evangélium lelki, társadalmi és fizikai helyreállítást már ebben az életben. Az hajtotta őket, hogy eleget tegyenek Isten parancsának: felkészítsenek egy népet a hamarosan érkező Úr fogadására. E kettős hangsúly eredményeképpen – vagyis egyrészt elfordulni a világi dolgok figyelemelterelő szokásaitól, másrészt elkötelezetten hirdetni a világnak Isten országa elveit – alakult ki az orvosi és oktatási intézmények hálózata, amit számos kiadóhivatal és világszéles missziós hálózat támogat.

Vitathatatlan, hogy e késztetés mögött Ellen White számított az irányító erőnek. Az ő egyesítő, serkentő »hangja« továbbra is világosságnak és hajtóerőnek számít, jóval az 1915-ben bekövetkezett halála után is. Az a sajátos tényező különbözteti meg mindazoktól, akik a XIX. században a prófétaság ajándéka birtokosainak mondták magukat, hogy sosem tekintette magát egy új mozgalom vezetőjének. Magát mindig egyszerűen Isten hírnökének tartotta, akit az Advent Mozgalomhoz küldött az Úr…

Ellen White tudta, hogy csak minimális lesz az eredmény, ha az evangélium hirdetőinek életében nem működnek az evangéliumi elvek. Az egyház legfontosabb feladatának tartotta, hogy krisztusi életünkkel vonzónak és meggyőzőnek mutassuk be Krisztus evangéliumát” (Herbert E. Douglass: Messenger of the Lord. 17. fejezet).

2018. 4. negyedév

Egység Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: