LISZTRA ÉS DERBÉ

Pál és Barnabás ezt követően Lisztrába látogatott, ami egy eldugott kis falu volt úgy 29 kilométerre Ikóniumtól délnyugatra. Eltöltöttek ugyan ott némi időt (ApCsel 14:6-7, 15), Lukács mégis csak egy történetről és annak fejleményéről tesz jelentést: meggyógyítottak egy születésétől fogva sánta férfit, aki feltehetőleg koldus volt.

Olvassuk el ApCsel 14:5-19 verseit! Mit árul el ezeknek az embereknek a Pállal kapcsolatos reakciója arról, hogy milyen mély tudatlanságban éltek?

A tömeget annyira lenyűgözte a csodatétel, hogy Pált és Barnabást isteneknek hitték – Barnabást Zeusznak, a görög panteon legnagyobb istenének, Pált pedig Hermésznek, Zeusz kísérőjének és szószólójának. Még áldozatot is be akartak mutatni nekik.

Ovidius, latin költő (Kr. e. 43 – Kr. u. 17/18) már korábban feljegyzett egy legendát erről a két istenről, ami szerint emberi alakban meglátogattak egy várost a térségben („Frígia dombvidékén”), és helyet kerestek, hogy megpihenjenek. Egy szerény, idős házaspár kedvesen befogadta őket, ők pedig élvezték a vendégszeretetüket, de a többiek nem foglalkoztak velük. A házaspár otthona az ismeretlen látogatók iránti kedvességük és vendégszeretetük miatt templommá változott, ők pedig papokká, a város többi része azonban teljesen elpusztult (Átváltozások. 661-724. o.).

Nem is meglepő, hogy így fogadták az emberek Pál csodáját, ha ilyen történet keringett arrafelé! Ez is magyarázza, miért hitték a misszionáriusokról, hogy e két isten jelent meg közöttük, nem pedig mondjuk Aszklépiosz, a gyógyítás istene. Viszont Pál és Barnabás le tudta állítani a hamis imádatot. Végül azonban Antiókhiából és Ikóniumból érkező ellenfeleik teljesen megfordították a helyzetet, az apostolt pedig megkövezték, annyira, hogy halottnak hitték.

Olvassuk el ApCsel 14:20-26 részét! Hol fejezte be Pál és Barnabás az útját? Mit tettek visszafelé menet?

Pál ezt mondta: „sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (ApCsel 14:22). Mit jelent ez? Esetleg mi is tapasztaltuk már ezt? Ami pedig még fontosabb: hogyan tanulhatunk meg hitben erősödni a „háborúságok” közben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 3. negyedév

Az apostolok cselekedetei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: