Pál és társai Ciprusról a pamfíliai Pergébe, a mai Törökország déli partvidékére hajóztak. Lukács két jelentős változásról is beszámol, mielőtt átmentek a piszidiai Antiókhiába: Pál lett a vezéralak (az író eddig Barnabást említette első helyen) és már nem használja Pál zsidó nevét („Saul”), hanem csak úgy utal rá, hogy „Pál” (ApCsel 13:9), valószínűleg azért, mert már leginkább görög-római környezetben találja magát. ApCsel 13:13 megjegyzi, hogy János Márk visszatért Jeruzsálembe. Nem tudjuk meg magából a szövegből, hogy miért hagyta el a csapatot. Ellen G. White azt írta, hogy mivel félelem és csüggedés vette őket körül az előttük álló nehézségek miatt, „Márk félt és nem volt bátorsága velük tartani, inkább visszatért Jeruzsálembe” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 113. o.). Isten sosem ígérte, hogy könnyű dolgunk lesz. Épp ellenkezőleg! Pál is tudta már kezdettől fogva, hogy Jézusért végzett szolgálata sok szenvedéssel jár majd (ApCsel 9:16), de megtanult egészen Isten hatalmában bízni. Ez volt az erejének a titka (2Kor 4:7-10).

Olvassuk el ApCsel 13:38 versét! Mi volt Pál üzenetének a lényege az antiókhiai zsinagógában?

ApCsel 13:16-41 része tartalmazza Pálnak az Újszövetségben feljegyzett első prédikációját. Természetesen nem ez volt a legelső beszéde, és minden bizonnyal itt csak rövid összefoglalását találjuk annak, amit elmondott. A prédikáció három fő részre osztható. Azzal kezdődik, amiben egyaránt hittek, hogy Isten kiválasztotta Izraelt, Dávidot pedig királlyá tette (ApCsel 13:17-23). Ezzel a résszel az volt a célja, hogy kapcsolatot teremtsen zsidó hallgatóságával. Ezután Jézust mint Dávid megígért leszármazottját mutatja be, aki üdvösséget hozhat Izraelnek (ApCsel 13:24-37). Az utolsó rész figyelmeztetés, nehogy elutasítsák a Jézusban felkínált megváltást (ApCsel 13:38-41). A beszéd csúcspontja a 38-39. versekben található, ami magában foglalja a megigazulásról szóló páli üzenet magvát. Egyedül Jézus által érhető el a megbocsátás és a megigazulás, nem Mózes törvényén keresztül. Ez a szakasz nem azt mondja, hogy Isten eltörölte volna a törvényt. Azt emeli ki, hogy a törvény önmagában képtelen arra, amit a zsidók vártak tőle, nevezetesen a megigazításra (Róm 10:1-4). Ez egyedül Jézus Krisztus előjoga (Gal 2:16).

Mit jelent, hogy az üdvösséget egyedül Jézus által nyerjük? Hogyan lehet összhangba hozni a két állítást: Isten erkölcsi törvényét be kell tartani, a törvény azonban képtelen üdvözíteni?