SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETITANULMÁNYUNK: Zsoltár 110:1-3; Jóel 2:28-32; János 14:16;

Apostolok cselekedetei 2:1-13, 22-39

„Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szentlelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok” (ApCsel 2:32-33).

A „pünkösd” a pentēkostē szóból ered, a zsidó hetek ünnepének görög nevéből (2Móz 34:22). A zsengék napjaként is ismerik (4Móz 28:26). A kifejezés azt jelenti, hogy „ötvenedik”. Onnan ered, hogy a páska utáni első naptól (az árpakévék bemutatásától) számított ötvenedik napon ünnepelték. Az öröm és a hálaadás napja volt ez, amikor Izrael népe „a búza zsengéjének aratásakor” (2Móz 34:22) az Úr előtt bemutatta a termést.

Az ünnep megfelelő jelképe lett a keresztény egyház első lelki aratásának, amikor a Szentlélek a korábbiaknál nagyobb mértékben töltetett ki, és háromezren keresztelkedtek meg egyetlen nap alatt (ApCsel 2:41). Jézus mennybemenetele és megdicsőülése után a Szentlélek kiáradása olyan hirtelen és természetfeletti esemény volt, amely az apostolokat egyszerű, ismeretlen galileaiakból határozott meggyőződésű és bátor emberekké alakította át, akik megváltoztatták a világot.

A pünkösdöt gyakran nevezik az egyház születésnapjának, amikor Isten új, földi közösségeként ismerték el Krisztus követőit – zsidókat, majd pogányokat.