Amint láttuk, már Ádámtól és Évától kezdve, majd pedig Izrael népe életében, a történelem során Isten igaz népének jele volt a hetedik nap, a szombat. Megfigyelhetjük Jézus és az apostolok életében, hogy az újszövetségi korban tovább folytatódott ennek a gyakorlata. Isten végidei népének is az lesz a megkülönböztető jele, hogy „megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12)!

Miért olyan fontos a szombat, és mi a különös jelentősége a keresztények számára? 2Móz 20:8-11; Zsid 4:9-10

A szombat a Tízparancsolat szívében helyezkedik el. A Teremtő rendelte el hatalma jeleként vagy pecsétjeként, mivel tartalmazza a nevét: „az Úr a te Istened”. Meghatározza a birodalmát is, amire kiterjed a hatalma: „az ég, a föld, a tenger és minden, ami azokban van”. Azt is kijelenti, hogy mi az alapja hatalmának: „Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet… a hetedik napon pedig megnyugovék” (2Móz 20:11).

Az Újszövetség Jézusra mutat, aki által Isten mindent megalkotott (Jn 1:1-3; Kol 1:16; Zsid 1:1-2). Ő teremtette meg a világunkat hat nap alatt, majd a hetedik napon megpihent. Ezért különösen jelentős az, hogy amint a kereszten függött péntek délután, felkiáltott: „Elvégeztetett” (Jn 19:30)! A teremtést befejezve megpihent szombaton, áldozati munkájának elvégzése után pedig, azt követően, hogy a megváltásunkért elszenvedte a halált helyettünk, szintén megpihent szombaton, ekkor a sírban. A szombat tehát kétszeresen is áldott: először a teremtés, majd pedig a kereszt miatt. Ezért mondja A zsidókhoz írt levél, hogy a szombati pihenéssel a keresztény bemutatja: „maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól” (Zsid 4:10). A szombat tökéletes szimbóluma annak, hogy nem menthetjük meg önmagunkat, hiszen az Krisztus munkája, az elejétől a végéig, és hit által részesülhetünk az áldásaiban (vö. Zsid 12:2).

Amennyiben a szombat a munkától való megpihenést szimbolizálja, mit jelképez a vasárnapünneplés? Hogyan illik ez éppen Babilon alapvető jellegzetességéhez?