Jel 14:6 versében az egész világon hirdetendő üzenet „az örökkévaló evangélium”, ami a reménység üzenete a világ minden népének, ám önmagában nem ad reményt.

Hogyan mutatkozik meg Lk 23:32-43 szakaszában „az örökkévaló evangélium” nagyszerű reménysége minden bűnös számára?

A latorról szólva Ellen G. White azt írta, hogy ugyan nem volt megrögzött bűnöző, de „igyekezett, hogy elfojtsa meggyőződését”. Közben „egyre mélyebbre és mélyebbre merült a bűnbe, míg végül letartóztatták, bűnösnek nyilvánították és arra ítélték, hogy kereszten haljon meg” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 656. o.).

Mégis mi történt vele? Amint ott függött a kereszten, felderengett előtte valami abból, hogy ki is Jézus valójában, ezért felkiáltott: „Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te országodban” (Lk 23:42)!

És mit válaszolt neki Jézus? Vajon ezt mondta neki: „Nos, barátom, szívesen segítenék neked, de nem lett volna szabad elfojtanod a meggyőződésedet és egyre mélyebbre merülnöd a bűnbe.” Vagy talán az egyik korábbi prédikációját idézte? „…ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába” (Mt 5:20). Vajon felhozta bármilyen módon a lator múltbeli hibáit?

Nem, hanem odafordult hozzá, ahhoz a latorhoz, akinek nem volt hibátlan a jelleme, aki az igazság tekintetében semmit sem tudott felmutatni és aki még átkokat is szórt rá korábban (Mt 27:44). Jézus új emberként tekintett rá és (alapjában véve) ezt mondta neki: Bizony mondom neked, itt és most, biztosítalak róla most, hogy megbocsáttatott neked a bűnöd, a vétked, a hibád, ezért „velem leszel a paradicsomban” (Lk 23:43).

Ez „az örökkévaló evangélium”, az első angyal üzenetének az alapja. E nélkül nem számítana semmi, amit tanítunk a törvénnyel, a szombattal vagy a holtak állapotával kapcsolatban. Mire volnának jók az üzeneteink „az örökkévaló evangélium” nélkül? Hiszen mindnek az a középpontja.

Milyen reményt találunk ebben a történetben magunkra nézve?