SZOMBATRÓL VASÁRNAPRA?

Hetednapi adventistaként gyakran halljuk, amint más felekezetekhez tartozó keresztény testvéreink azzal érvelnek, hogy a törvény már nem érvényes vagy mi már nem a törvény alatt, hanem kegyelem alatt vagyunk. Valójában azonban csak azt mondják, hogy a negyedik parancsolat érvénytelen. Sokan még erre sem hivatkoznak, hanem csak arra, hogy Jézus feltámadásának emlékére a hetedik napi szombat helyét elfoglalta az első nap, a vasárnap.

Hiszik, hogy állításukat bibliai igék támasztják alá.

Az alábbiakban találunk olyan újszövetségi igehelyeket, amelyek sok keresztény szerint azt jelzik, hogy az ószövetségi hetedik nap, a szombat helyét az Újszövetségben az első nap vette át. Olvasás közben azonban fel kell tennünk magunknak a kérdést: Valóban a nap megváltoztatásáról van-e ott szó, vagy csupán olyan eseményekkel találkozunk, amelyek azon a napon történtek, anélkül, hogy előírták volna a változtatást?

Jn 20:19-23 szakaszában mi volt az oka annak, hogy a tanítványok összegyűltek? A versek alapján vajon Jézus feltámadása miatt tartottak istentiszteletet, ahogy némelyek gondolják?

ApCsel 20:6-7 vereseiben utal arra valami, hogy a szombatot megváltoztatták volna vasárnapra, a hét első napjára? Lásd még ApCsel 2:46!

1Kor 16:1-4 verseiben arról olvasunk, hogy a hívőknek a hét első napján kellett félretenni az adományaikat. Emellett találunk-e valamit azzal kapcsolatban, hogy a szombati nyugalomnapot áttették volna vasárnapra?

Ennyi a lényege a szentírási „bizonyítéknak”, amivel igyekeznek alátámasztani azt a tanítást, hogy a hetedik napi szombat helyét átvette volna a vasárnap. Ezekben az igékben néhány olyan alkalomról olvasunk, amikor a hívők különböző okokból összegyűltek, de egyik sem utal arra, hogy összejöveteleik olyan istentiszteletek lettek volna a hét első napján, amelyek a hetedik napot, a szombatot váltották fel. Érvelésükkel egyszerűen belemagyarázzák a szövegbe a vasárnapünneplés több évszázados keresztény tradícióját, olyasmit, ami soha nem is volt ott.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 2. negyedév

Krisztus és a végidő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: