TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

A zsidókhoz írt levél rámutat: a földi szentély előképezte, hogy mit tesz értünk Krisztus a földön áldozatként, majd pedig a mennyben Főpapként. Istennek mindig is az volt a terve, hogy az izraelita szentély az evangélium szemléletes bemutatása legyen. Ezáltal akarta a zsidóknak megtanítani a megváltási terv lényegét, amelyben része volt az áldozatnak, a közbenjárásnak, az ítéletnek és a bűn végleges eltűnésének. Dániel próféta könyve pedig további világossággal szolgál, ugyanis segít az olvasónak, hogy megértse annak az utolsó munkának az apokaliptikus (végidei) dimenzióját, amit Krisztus a mennyei szentélyben végez. „Dániel apokaliptikus látomása a megtisztítás, az ítélet és az igazolás hangsúlyozásával előre vetíti a föld történelmének legvégén bekövetkező engesztelési nap képét. A megtisztítás közvetlenül kötődik a mennyei szentélyhez és a Messiás – Király és Pap – munkájához. A látomások bevezetik az idő elemét, így az olvasó meghatározhat egy időpontot az üdvösség történelmében, amikor a Messiás elkezdi a végső megtisztítás, ítélet és igazolás munkáját Isten mennyei lakóhelyén” (Handbook of Seventh-day Adventist Theology. Hagerstown, Md., 2000, Review and Herald® Publishing Association, 394. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. „Ahogy hajdan a nép hitben ráhelyezte bűneit a bűnért való áldozatra, és az áldozat vére által jelképesen áthárította őket a földi szentélyre, az újszövetség idején a bűnbánók éppígy helyezik hitben Krisztusra bűneiket, és valóságosan áthárítják őket a mennyei szentélyre. Miként a földi szentély a bűnök eltávolításával jelképesen megtisztult a bűnök szennyétől, a mennyei szentély az ott nyilvántartott bűnök eltávolításával, azaz eltörlésével ténylegesen megtisztul. A mennyei templom megtisztítása előtt azonban a feljegyzések könyvét megvizsgálva meg kell állapítani, hogy ki részesülhet – bűnbánata és Krisztusba vetett hite nyomán – az engesztelés áldásaiban” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 362-363. o.). Ezek szerint tehát mi az a két dolog, ami megmutatja, hogy ki részesülhet „az engesztelés áldásaiban”? Miért olyan fontos Isten népének ezt valóban megérteni, főként a végidők megpróbáltatásai között?

2. Mi a vér jelentősége (lásd 3Móz 16:15-16)? Mit jelképezett? Miért volt különösen fontos a múltban az engesztelési nap szertartásában, és mit jelent számunkra ma?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 2. negyedév

Krisztus és a végidő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: