KÜLÖNB SZÖVETSÉG

Olvassuk el Zsid 8:6 versét! Milyen üzenetet találunk benne? Melyek a „jobb ígéretek”?

Az Ó- és az Újszövetség vallása között talán az a legnagyobb különbség, hogy az Újtestamentum korát a Messiás, a názáreti Jézus érkezése vezette be, akit Megváltónkul küldött el Isten. Az üdvösséget váró ember nem hagyhatja Őt figyelmen kívül. Csak az általa végbevitt engesztelés révén nyerhetünk bűnbocsánatot. Kizárólag úgy állhatunk meg kárhoztatás nélkül Isten előtt, hogy Ő nekünk tulajdonítja Jézus tökéletes életét. Más szóval, üdvösségre csak Jézus igazsága vezet, semmi más.

Az ószövetségi hívők vágyakoztak a messiási kor áldásaira és az üdvösség ígéretére. Az újszövetségi időkben az emberek pedig ezzel a kérdéssel szembesülnek: Elfogadják-e a názáreti Jézust, akit Isten küldött Messiásként, Üdvözítőként? Ha hisznek benne – vagyis elfogadják annak, aki Ő valójában és neki adják az életüket –, üdvözülnek Jézus ingyen felajánlott igazsága által.

Mindeközben azonban az erkölcsi kívánalmak, amelyek Isten és Krisztus jellemében gyökereznek, az Újszövetségben is változatlanok maradnak. Az Isten erkölcsi törvénye iránti engedelmesség éppen annyira része az Újszövetségnek, mint az Ószövetségnek volt.

Mit tudhatunk meg az Újszövetségben az erkölcsi törvény szerepéről Mt 19:17, Jak 2:10-11, Jel 12:17 és 14:12 verseiből?

Ugyanakkor azonban vége lett a jellegzetesen Izraelhez – mint ahogyan az Ószövetséghez is – kötődő rituális és ceremoniális törvények kötelező érvényének, amelyek mind Jézusra, valamint halálára és főpapi szolgálatára mutattak, és onnantól új rendszer indult el, már „jobb ígéretek” alapján.

A Római levéllel az volt Pál egyik fő célja, hogy segítsen zsidóknak és pogányoknak egyaránt megérteni, mi minden tartozott hozzá a judaizmusból a kereszténységbe történő átmenethez. A váltáshoz idő kellett. A Jézust elfogadó zsidók közül sokan még nem készültek fel a közelgő nagy változásokra.

Említsük meg néhány kedvenc bibliai ígéretünket! Milyen gyakran igényeljük ezeket? Mely döntéseink akadályozhatják, hogy valóra váljanak az életünkben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 4. negyedév

Egyedül hit által: a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: