ERŐSÍTENI AZT, AKI ELESETT

Pál egyrészt magas elvárásokat támaszt a keresztény életre vonatkozóan (Gal 5:16), viszont Gal 6:1 versében a hívőknek szóló tanácsa üdítően realisztikus. Az ember nem tökéletes, még a legőszintébb keresztény sem hibátlan. Gal 5:16 görög megfogalmazása arra utal, hogy az apostol egy olyan helyzetet vetít előre, ami valamikor bizonyára bekövetkezik a gyülekezetben. Gyakorlati tanácsot ad arra nézve, hogyan kezeljék az esetleg kialakuló ilyen helyzetet.

Mit tegyenek a keresztények, ha egy hittestvérük bűnbe keveredik (Mt 18:15-17; Gal 6:1)?

Akkor válik hasznunkra az apostol Gal 6:1 versében adott tanácsa, ha pontosan értjük, hogy mi is az a helyzet, amire gondolt, erre pedig a mondat első felében lévő két szó utal. Az első szó az, hogy „előfogja”, és szó szerint azt jelenti: „észrevenni”, „utolérni”, „meglepni”. A szövegösszefüggés és a szó finom árnyalatai arra utalnak, hogy Pál két dologra gondol. Nemcsak arra utal, amikor az egyik hívő „rajtakapja” a másikat valamilyen helytelen tetten, hanem arra is, amikor valakit „elfog” egyfajta magatartás (lásd Péld 5:22), amit ideális esetben inkább kerülne. A Pál által említett helytelen tett valószínűleg nem szándékos. Erre az apostol szóhasználatából következtethetünk. A „bűn”-nek fordított görög szó a paraptoma nem szándékos bűnre, inkább valamilyen hibára, botlásra vagy téves lépésre utal. Az utolsó lehetőség a legvalószínűbb, különösen Pál korábbi megjegyzéseinek fényében, amelyekben arra int, hogy „Lélek szerint” járjunk. Ez természetesen nem mentség a bűnre, de egyértelmű, hogy az apostol nem szánt szándékkal elkövetett vétkekre gondol (1Kor 5:1-5). Ilyen körülmények között nem lehet büntetés, elítélés vagy kizárás a helyes válasz, inkább a megerősítés, az útbaigazítás. Itt a katartizo görög szó szerepel, ami azt jelenti, hogy „megjavítani”, „rendbe rakni”. Az Újszövetségben olvashatjuk még halászhálók javítására vonatkozóan (Mt 4:21), a görög irodalomban pedig eltört csont helyreillesztését leíró orvosi kifejezésként fordul elő. Tehát ahogy nem hagynánk magára azt a hittestvérünket, aki elesett és eltörte a lábát, Krisztus testének tagjaiként gyengédséggel törődjünk azokkal a testvéreinkkel is, akik elesnek, miközben együtt haladunk a Krisztus országa felé vezető úton.

Miért fordul olyan gyakran elő, hogy Mt 18:15-17 tanácsának megfogadása helyett csúnyán beszélünk arról, akire haragszunk? Miért forr az emberben a méreg, miért gondol bosszúra?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 3. negyedév

A Galáciai levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: