A GYŐZELEM ÚTJA

Minden hívő szívében állandó belső küzdelem dúl a test és a Lélek között, a keresztény életét mégsem kell a vereségnek, kudarcnak és bűnnek meghatároznia.

Gal 5:16-26 szakasza értelmében mi annak az életnek a kulcsa, amelyben a Lélek uralkodik a test felett?

Gal 5:16-26 verseiben öt olyan igét találunk, amelyek bemutatják, hogy milyen a Lélek uralma alatt álló élet. Először is, a hívőnek Lélekben kell „járni” (16. vers). Itt a görög peripateo szó szerepel, ami szó szerint azt jelenti, hogy „körbejárni” vagy „követni”. A híres görög filozófus, Arisztotelész követőit peripatetikusoknak nevezték, mert mindenhová követték Arisztotelészt. Az ige jelen időben szerepel, ami arra utal, hogy Pál nem alkalmankénti járásra gondolt, inkább állandó, napi tapasztalatra. Felszólít a Lélek szerint „járásra”, és ebből arra következtethetünk, hogy ezt a döntést naponta meg kell hoznunk.

A második ige a „vezéreltettek” (18. vers). Engednünk kell, hogy a Lélek vezessen oda, ahová mennünk kell (vö. Róm 8:14; 1Kor 12:2). Nem a vezetés, hanem a követés a feladatunk.

A következő két igét a 25. versben találjuk. Az első az „élni” (görögül zao). Az „élni” szóval Pál itt az újjászületésre utal, amit tapasztalnia kell minden hívőnek. A jelen idő használatával az apostol a naponkénti újjászületési élményre mutat. A Lélek által élünk, ezért Pál úgy folytatja, hogy a Lélek szerint is kell „járnunk”. Ez az ige (stoicheo) más, mint ami a 16. versben szerepel a görögben. Ez a katonai kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „sorba állni”, „lépést tartani”, „igazodni”. A lényeg, hogy a Lélek nemcsak életet ad, hanem naponta irányítania is kell az életünket.

A 24. versben pedig az apostol a „megfeszíteni” igét használja, ami kissé meglepő. Ha követni akarjuk a Lélek vezetését, el kell tökélnünk magunkban, hogy a test kívánságait megöldököljük. Pál természetesen képletesen beszél. Lelki életünk táplálásával feszítjük meg a testet, úgy, hogy a testi kívánságokat nem tápláljuk.

Milyen változások és döntések kellenek ahhoz, hogy képesek legyünk olyan győzelmeket aratni, amelyekre Krisztusban ugyan ígéretet kaptunk, most mégis elkerülnek?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 3. negyedév

A Galáciai levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: