KRISZTUS SZABADDÁ TETT

„Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával” (Gal 5:1).

Pál hangnemének intenzitása és ereje felkavaró. Témája szerint ez a szakasz valóban kapcsolódik az előzőhöz, ill. az utána következőhöz, de azt sejteti a lendülete és az, hogy mondattanilag nem kötődik a környezetéhez, hogy ki akarta emelni ezt a részt, mintha egy óriási hirdetőtábla lenne. A Krisztusban való szabadság az apostol érvelésének lényege, mert a galáciaiakat épp ennek elvesztése fenyegette.

Milyen hasonlatokkal él Pál Gal 1:3-4, 2:16 és 3:13 verseiben? Mit tett értünk Krisztus? Hogyan érthetjük meg ezt jobban ezeket a verseket olvasva?

Pál szavai: „a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított” (Gal 5:1), azt érzékeltethetik, hogy az apostol itt egy újabb hasonlatra gondol. E megfogalmazás emlékeztet arra a szövegre, amit a rabszolgák felszabadításakor mondtak. A rabszolgáknak nem voltak jogaik, de úgy tartották, hogy egy istenség megvásárolhatta a szabadságukat. A rabszolga jogilag az istenség tulajdonává lesz, valójában azonban felszabadul. Természetesen a gyakorlatban ez az egész folyamat pusztán fikció volt. A rabszolga fizette be a templom pénztárába a pénzt a szabadságáért. Nézzük meg például azt a Kr. e. 201 és Kr. u. 100 közötti időszakból származó szöveget, ami a közel ezer felirat egyikén olvasható Apollo delphoi templomában! „A szabadságért Apollo egy Nicaea nevű rabszolganőt vásárolt meg az amphissai Sosbiustól… A megvásárolt személy, Nicaea pedig Apollo tulajdonába kerül és szabad lesz” (Ben Witherington III: Grace in Galatia. Grand Rapids, Mich., 1998, William B. Eerdmans Publishing Company, 340. o.).

Ez a szöveg alapvetően hasonlít Pál kifejezésére, van azonban egy lényeges különbség. Pál hasonlatában nincs kitaláció. A megváltás árát nem nekünk kell kifizetnünk (1Kor 6:20; 7:23). Az ár számunkra túlságosan nagy lenne. Nincs erőnk magunkat megszabadítani, Jézus azonban közbelépett és megtette azt, amire mi képtelenek vagyunk (legalábbis az életünk elveszítése nélkül). Megfizette bűneink büntetését, megszabadított a kárhoztatástól.

Gondoljunk az életünkre! Vajon azt képzeljük, hogy képesek lennénk megmenteni magunkat? Mivel tartozunk tehát Jézusnak azért, amit benne kaphatunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 3. negyedév

A Galáciai levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: