A TÖRVÉNY ÉS A HÍVŐ (Galata 3:25)

Sokan a törvény teljes elutasításaként értik Pál megjegyzését Gal 3:25 versé­ben. Azonban ez nemigen érthető annak fényében, hogy az apostol a Biblia egyéb helyein milyen elismerő módon nyilatkozik a törvényről.

Akkor mire gondolhatott?

Először is, többé már nem vagyunk a törvény kárhoztatása alatt (Róm 8:1-3). Hívőként Krisztusban vagyunk, élvezzük annak az előjogait, hogy a kegyelem alatt lehetünk (Róm 6:14-15). Ez megadja a szabadságot ahhoz, hogy teljes szívünkből Krisztusnak szolgáljunk. Nem kell félnünk, hogy közben ítélet száll ránk az esetleg elkövetett hibáinkért. Ezt jelenti az evangélium igazi szabadsága, ami gyökeresen más, mint az, hogy ne kellene többé betartanunk a törvényt – ahogy némelyek értelmezik a Krisztusban való „szabadságot”. A törvény megszegése bűn, és a bűn egyáltalán nem jelent szabadságot (Jn 8:34).

Mit jelent Róm 8:1-3 szakaszában az, hogy a törvény már nem kárhoztat? Hogyan kell az életünkre hatnia e nagyszerű igazságnak?

Krisztus által bocsánatot nyertünk, már más viszonyban állunk a törvénnyel. Isten arra hívott el, hogy neki tetsző életet éljünk (1Thessz 4:1). Pál úgy utal erre, hogy a Lélek vezetését követjük (Gal 5:18). Ez tehát nem azt jelenti, hogy az erkölcsi törvény már nem alkalmazható – erről szó sem volt. Hogyan is lehetne így, hiszen világosan láttuk, hogy éppen a törvény mondja meg, mi a bűn!

A törvény Isten jellemének lenyomata, tehát ha betartjuk, egyszerűen Isten jellemét tükrözzük. Nemcsak egy törvénygyűjteményt követünk, hanem inkább Jézus példáját, aki megadja nekünk azt, amire maga a törvény képtelen volna: Isten törvényét a szívünkbe írja (Zsid 8:10). Lehetővé teszi, hogy beteljesüljenek bennünk a törvény igazságos követelményei (Róm 8:4). Tehát Jézussal való kapcsolatunk révén erőnk van úgy betartani a törvényt, mint soha azelőtt.

Mit mond Pál Róm 8:4 versében? Tapasztaltuk már ennek az ígéretnek a teljesedését az életünkben? Viszont miért olyan fontos – a tagadhatatlan pozitív változások ellenére is –, hogy az üdvösség alapja nem más, mint az, amit Krisztus tett értünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 3. negyedév

A Galáciai levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: